BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,96 %
header

Napi Gazdaság

12.
31.
00:00

A város már a következő uniós fejlesztési ciklust tervezi

A munkahelyteremtés terén Szegeden abból indulunk ki, hogy a település tudományos, kulturális, oktatási fellegvár. Itt „magas hozzáadott értékű” munkára van lehetőség, tág tere van a kutatásnak és az innovációnak, amelynek a meglévő tudományos intézetek mellett az új klinikai tömb, valamint a majd felépülő lézerközpont újabb perspektívát nyithat − mondta a Napi Gazdaságnak Botka László, Szeged polgármestere.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
31.
00:00

Szeged és Csongrád megye a számok tükrében

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a megyében 2013. június végén közel 84 ezer gazdasági szervezetet regisztráltak, közel 2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában. A mintegy 17 ezer társas vállalkozás legnagyobb hányadát kitevő korlátolt felelősségű társaságok száma 4 százalékkal nőtt, a betéti társaságoké közel ilyen mértékben csökkent, az önálló vállalkozók száma pedig meghaladta a 60 ezret, körükben az egyéni vállalkozók kevesebb mint 30 százalékot képviseltek. A legtöbb vállalkozást, valamivel több mint 33 ezer céget idén is a mezőgazdaságban tartották nyilván. Ezt követte az ingatlanügyletek és a kereskedelem területe. Az alkalmazásban állók száma 2013 első félévében érdemben nem változott 2012 hasonló időszakához képest, míg a bruttó átlagkeresetek az országosnál valamivel mérsékeltebben nőttek − derül ki a féléves adatokból.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
31.
00:00

A lakástakarék-ügyfelek hajlamosak az öngondoskodásra

Fiatalabbak, magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek és gazdaságilag aktívabbak a lakástakarékkal rendelkezők azoknál, akiknek nincs ilyen megtakarításuk − derül ki az OTP Öngondoskodási Indexből. A felmérés szerint a bankszámlával rendelkező lakosság 12 százaléka rendelkezik lakástakarékkal, ez az arány Budapesten és a megyeszékhelyeken még magasabb, 14 százalékos, s némileg meglepő, hogy a községekben lakók is több ilyen szerződéssel bírnak, mint a kisvárosokban lakó polgárok.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
31.
00:00

Folytatja a Wizz Air a keleti nyitást

Új járatot indít a Wizz Air Budapestről az ukrajnai Donyeckbe 2014. április 30-tól, hetente kétszer. Ezzel a hazai hátterű low cost légitársaság még szélesebbre tárta a kelet felé vezető kapukat: Kijev mellett Bakuba, Isztambulba és Dubajba is mennek már lila-magenta gépek. Az ukrajnai nyitással abban bízik a társaság, hogy a magyar üzleti és szabadidős utasok kifelé, a Budapestre érkező és még inkább itt átszálló ukránok visszafelé töltik majd meg a gépeket. Az elképzelés impozáns, ám bizonytalansági tényezők is vannak a rendszerben. A kiutazó turisták érdeklődése sem teljesen egyértelmű garancia a tömött gépekre. Bár hivatalos adatok egyelőre nincsenek sem a bakui, sem a kijevi gépek foglaltságát illetően, árulkodó jel lehet, hogy az induláskor nagyon alacsony szintre lőtt jegyárak nem lettek sokkal drágábbak. A bakui járatra nyolcezer forintos jegyek állnak hegyekben, vagyis nem lehet nagy a töltöttség. Dubaj a 19 ezer forintos bevezető után most oda 11, vissza 17 ezer forintért érhető el − itt az indulást követően ugyanakkor volt egy drágább időszak is. Ami a budapesti átszállást illeti, itt az lehet a bizonytalansági tényező, hogy ha egy kelet-ukrajnai turista útnak indul, valószínűleg nem két napra megy, így nagy bőröndöt is visz magával. A Wizz ugyanakkor csak az egészen kicsi táskákat engedi díjmentesen fel a gépre, vagyis már egy közepes csomagért is fizetni kell. Ez még simán beleférne, ám a feladott poggyász nagyon megdrágíthatja az utazást, akár duplájára is, hiszen a poggyászdíj függ az út hosszától, Donyeck pedig messze van. Arról nem beszélve, hogy a poggyászt nem pakolják át egyik gépről a másikra, az utasnak kell kivennie, majd újra sorba állnia és feladnia. Mindez nem biztos, hogy vonzó alternatíva a klasszikus légitársaságok nyújtotta közvetlen járatokkal összemérve. Persze ha a turisták csak Budapestig akarnak jönni, ilyen gond nyilván nem lesz. A Wizz Air mindenesetre bizakodó második ukrajnai járatát illetően. A társaság a donyeckivel együtt Magyarországról 37 útvonalat kínál majd 2014-ben.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
31.
00:00

Eggyel többen használják a közös pénzt

Holnaptól ismét bővül az eurózóna: 18. tagként Lettország csatlakozik − három évvel északi szomszédja, Észtország után −, így már csak tíz uniós ország maradt távol a valutaövezettől. Riga alig öt évvel azután tud belépni a valutaövezetbe, hogy 7,5 milliárd eurós EU/IMF-mentőcsomagra szorult; 2008−2009 között a lett GDP 25 százalékkal zsugorodott, most viszont a balti ország az unió leggyorsabban növekvő tagjai közé tartozik, jövőre 4 százalékos bővülést jeleznek a prognózisok. Lettországban már hónapok óta kiírják az árakat a lat mellett euróban is, a kezdő európénzkészletért azonban nincs akkora tolongás, mint például az észteknél volt − számolt be az euronews. A letteknél először csak novemberben kerültek többségbe azok, akik inkább támogatják az eurót: az Eurobarometer felmérése szerint a lakosság 53 százaléka állt a közös pénz pártján (a 2011 óta tag észteknél ez az arány 76 százalék). A lett csatlakozás új feladat elé állítja az Európai Központi Bankot (ECB) is: a kétmilliós ország lesz a 24., amelyik bekerül a jegybank kormányzótanácsába (a tagországi jegybankárok mellett benne van a hattagú igazgatóság is). A tanács minden tagja egy szavazattal bír a monetáris döntéseknél, illetve jövő novembertől a felügyeleti kérdésekben is. A lett jegybankelnöknek, Ilmars Rimsevicsnek így ugyanakkora szava lesz, mint a Bundesbankot irányító Jens Weidmann-nak, még ha a német gazdaság több mint százszor akkora is, mint a lett − emlékeztetett korábban a The Economist. Ez a rendszer azonban a következő új eurózónatag belépésével megváltozik: a tanácsban egyszerre csak 21-en voksolhatnak (ezen belül a hat igazgatósági tag mindig szavaz). A jegybankárok csoportját is kettéosztják majd − a gazdaságok mérete szerint −, és ezekben is lesz majd, aki éppen nem szavaz (a további bővüléstől függően változó arányban), így előfordulhat, hogy egy nagy meghatározó ország jegybankjának vezetője pont akkor marad ki egy döntésből, amikor egy kicsié voksolhat.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
31.
00:00

Az utolsó pillanatban is módosult a pénztárgép-szabályozás

A hazai kisvállalkozók segítése érdekében a nemzetgazdasági miniszter módosítja a pénztárgép-támogatási rendeletet: a vállalkozók jövőre is igénybe vehetik a cseréhez biztosított állami támogatást, ezzel csökkentett áron juthatnak online pénztárgéphez − közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az állam gépenként 50 ezer forint támogatást biztosított a kasszacseréhez, ám csak abban az esetben, ha az új gépeket december 31-ig üzembe is helyezik.

Szerző(k):
Napi Gazdaság