Fejlesztőre és tőkére várnak a vidéki repterek
Fejlesztőre és tőkére várnak a vidéki repterek
Pécset is sújtja a centralizált forgalom
A napokban indultak el az idei első charterjáratok Pécsről Korfura, illetve Burgaszba, s ezek a harmincfős gépek tíz héten át, szeptember elejéig közlekednek − tudtuk meg Dragovácz Márktól, a Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. ügyvezető igazgatójától. A múlt évben is ez a két járat üzemelt a reptérről − az, hogy 2010-ben Pécs volt Európa egyik kulturális fővárosa, érzékelhető forgalmat nem jelentett a repülőtér életében − mondta az ügyvezető. A charterjáratok mellett általános jellegű üzleti és sportrepülőket is kiszolgálnak, s ez éves szinten 4-5 ezer műveletet jelent. A forgalom 60 százalékát a belföldi utasok adják, míg a légi járművek számánál a magyarok súlya 75 százalék. Bár a charterforgalom után még jelen lesznek a reptéren a kisebb gépek, de a légikikötő forgalma mégis teljes mértékben szezonális, vagyis az évi 5-6 ezer utas nagyobbik része április és október között érkezik. Újdonság Pécs-Pogányon az áruszállítás megjelenése, ha ez ma még nem is képvisel jelentős hányadot.
Egyre többen érkeznek magángépen Sármellékre
Az idei 17 ezer után 2014-re már százezer feletti utassal számol a sármelléki FlyBalaton nemzetközi repülőtér, ehhez a charterforgalom mellett menetrend szerinti járatok beindítására is szükség lesz.
Rekordévre számítanak Ferihegyen
Amennyiben folytatódik az elmúlt hónapok tendenciája a ferihegyi Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, akkor minden idők legjobb évét éri el a légikikötő − mondta lapunknak Hardy Mihály, a működtető Budapest Airport (BA) Zrt. kommunikációs igazgatója. A társaság ugyanis azzal számol, hogy a tavalyi 8,2 millió utas után idén 8,7 millióan fordulnak meg a repülőtéren. Az utasszám alapján az eddigi legjobb évben, 2007-ben 8,6 millió utasuk volt. Az idei május is rekordlétszámot hozott, összesen több mint 776 ezer utast kezeltek, így a repülőtér történetében ez volt eddig a legforgalmasabb május. Emellett az idei első öt hónapban összesen 3,163 millióan fordultak meg Ferihegyen, ez szintén rekordnak számít. A májusi létszám 8,3, az öthavi pedig 13,1 százalékkal haladta meg a tavalyit. Idén eddig főleg az üzleti célú utazások domináltak. De Magyarország uniós elnökségének is megvolt a hozadéka a reptér számára, az elmúlt időszakban ugyanis körülbelül negyvenezer, vagyis a reptér másfél napi forgalmát kitevő utas érkezett ennek kapcsán.
Sebesség arányos díjfizetést vezetnek be
Gyökeres változást hajt végre a Magyar Telekom a mobil internet árstruktúrájában - jelentette be Király István, a társaság marketing vezérigazgató-helyettese. Ennek lényege a sebesség szerinti díjfizetés, vagyis aki többet fizet, az magasabb letöltési sebességet élvezhet, míg az alacsonyabb havi díjat választók számára felső letöltési sebességkorlátot léptetnek életbe.
Mercedes: sokat várnak a kecskeméti gyártól
A tavalyi mintegy 1600 eladott Mercedes után idén kétszámjegyű értékesítés növekedésre számítanak, a későbbiekben pedig sokat várnak a kecskeméti gyárt termékeitől is.
Már percalapon is lehet fesztiválozni
Már a tavalyi Sziget fesztiválon a Vodafone ügyfelei válthattak jegyet perc alapján is, most viszont mindhárom szolgáltatónál a Volt Fesztiválra és a Balaton Soundra is vehető így belépő, akár már 30 forintért.
Újabb tőkejuttatást kapott a Malév
A Malév Zrt. pénteki − valójában korábban felfüggesztett és most folytatott − közgyűlésén újabb tőkejuttatásról döntöttek. A tulajdonosi jogokat képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerint erre azért volt szükség, mert a légitársaság jelenleg 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével rendelkezik, s a jogszabályi előírások alapján a saját tőkét 23 milliárd forinttal meg kell emelni. A kötelező tőkerendezést az MNV Zrt.-nek 90 napon belül, tehát augusztus 25-ig maradéktalanul teljesítenie kell. A folyamat kétlépcsős, ennek keretében a közgyűlés pénteken 4,5 milliárd forintos tőkeemelésről döntött.
Jobb ajánlatra várnak a Vegyépszer hitelezői
Különösebb feszültség nélkül ért véget a Vegyépszer pénteki csődegyezségi tárgyalása, amelyen információink szerint 240 hitelező jelent meg, de megállapodás nem született. A hitelezők ugyanis a Vegyépszer Hungária Zrt. által korábban közzétett első csődegyezségi javaslatot nem találták kielégítőnek, s a következő, július 21-i tárgyalásig azt várják a cégtől, hogy a most benyújtottnál kedvezőbb ajánlatot dolgozzon ki.
Szabálytalanul tukmált a Telekom internet-előfizetést az ügyfelekre
Várhatóan nem kapnak több tízezres, esetenként százezres számlát a Magyar Telekom ügyfelei azért, mert a szolgáltató kérés nélkül aktiválta a Net Start internetes díjcsomagját. Korábban volt ilyenre példa: az ügyfelek úgy szereztek tudomást előfizetésükről, hogy megkapták a számlát. Vizsgálódását követően a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) határozatban tiltotta meg a Telekomnak ezt a gyakorlatot − ismertette a pénteki tájékoztatón Kiricsi Karola, az NMHH szóvivője.