BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Diószegi József

07.
01.
00:00

Már éles a médiatörvény

Mától a nyomtatott és az online sajtó is büntethető, ha megsérti a médiatörvényt. Az új jogszabály féléves moratóriumot biztosított. A törvény valójában tevőleges kötelezettséget nem ró ki, a későbbiekben sem kell gyorsnak, hitelesnek, kiegyensúlyozottnak lennie az újságoknak, internetes oldalaknak, csak a törvényben említett normákat kell követnie. Az elektronikus médiával szemben nem volt moratórium, az RTL Klub Való Világ 4 szériája már büntetést is kapott.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
30.
00:00

Rekordévre számítanak Ferihegyen

Amennyiben folytatódik az elmúlt hónapok tendenciája a ferihegyi Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, akkor minden idők legjobb évét éri el a légikikötő − mondta lapunknak Hardy Mihály, a működtető Budapest Airport (BA) Zrt. kommunikációs igazgatója. A társaság ugyanis azzal számol, hogy a tavalyi 8,2 millió utas után idén 8,7 millióan fordulnak meg a repülőtéren. Az utasszám alapján az eddigi legjobb évben, 2007-ben 8,6 millió utasuk volt. Az idei május is rekordlétszámot hozott, összesen több mint 776 ezer utast kezeltek, így a repülőtér történetében ez volt eddig a legforgalmasabb május. Emellett az idei első öt hónapban összesen 3,163 millióan fordultak meg Ferihegyen, ez szintén rekordnak számít. A májusi létszám 8,3, az öthavi pedig 13,1 százalékkal haladta meg a tavalyit. Idén eddig főleg az üzleti célú utazások domináltak. De Magyarország uniós elnökségének is megvolt a hozadéka a reptér számára, az elmúlt időszakban ugyanis körülbelül negyvenezer, vagyis a reptér másfél napi forgalmát kitevő utas érkezett ennek kapcsán.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
30.
00:00

Főként a cargóban erősítenének

A légi áruszállítás volumene gyarapodott az elmúlt időszakban, a cargóból legnagyobb szeletet kihasító Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (BLFNR) összes áruforgalma 15,7 ezer tonna volt az idei első negyedévben, ez 6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál − derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A légi áruszállítás iránti igény tehát mind vidéken, mind pedig a fővárosban nő, ezért merülhet fel az ezeket kiszolgáló cargobázisok építése. Gőzerővel folynak például a Budapest Airport Cargo City névre keresztelt légiáru-cserélő központ tervezési, engedélyeztetési munkálatai, és idén szeptemberben indulhat a cargováros építése a BLFNR délkeleti részén, a kettes kifutópálya vecsési oldalán. Az új központ kiváltja az egyes terminál mellett lévő elöregedett létesítményeket. A fejlesztés első szakasza 2012 őszére zárul, a repülőtérnek a vecsési oldalán azonban jóval nagyobb fejleszthető területek is rendelkezésre állnak. Becslések szerint ezen a mintegy két kilométer hosszúságú repülőtéri területen akár évi 2,5 millió tonna légi áru kezelésére alkalmas létesítmény is megvalósítható, azaz a jelenlegi kapacitás a harmincszorosára növelhető. Mindez új munkahelyeket és további befektetési lehetőségeket generálhat a repülőtér körzetében.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
30.
00:00

Pécset is sújtja a centralizált forgalom

A napokban indultak el az idei első charterjáratok Pécsről Korfura, illetve Burgaszba, s ezek a harmincfős gépek tíz héten át, szeptember elejéig közlekednek − tudtuk meg Dragovácz Márktól, a Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. ügyvezető igazgatójától. A múlt évben is ez a két járat üzemelt a reptérről − az, hogy 2010-ben Pécs volt Európa egyik kulturális fővárosa, érzékelhető forgalmat nem jelentett a repülőtér életében − mondta az ügyvezető. A charterjáratok mellett általános jellegű üzleti és sportrepülőket is kiszolgálnak, s ez éves szinten 4-5 ezer műveletet jelent. A forgalom 60 százalékát a belföldi utasok adják, míg a légi járművek számánál a magyarok súlya 75 százalék. Bár a charterforgalom után még jelen lesznek a reptéren a kisebb gépek, de a légikikötő forgalma mégis teljes mértékben szezonális, vagyis az évi 5-6 ezer utas nagyobbik része április és október között érkezik. Újdonság Pécs-Pogányon az áruszállítás megjelenése, ha ez ma még nem is képvisel jelentős hányadot.

Szerző(k):
Diószegi József