A Malév Zrt. pénteki − valójában korábban felfüggesztett és most folytatott − közgyűlésén újabb tőkejuttatásról döntöttek. A tulajdonosi jogokat képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerint erre azért volt szükség, mert a légitársaság jelenleg 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével rendelkezik, s a jogszabályi előírások alapján a saját tőkét 23 milliárd forinttal meg kell emelni. A kötelező tőkerendezést az MNV Zrt.-nek 90 napon belül, tehát augusztus 25-ig maradéktalanul teljesítenie kell. A folyamat kétlépcsős, ennek keretében a közgyűlés pénteken 4,5 milliárd forintos tőkeemelésről döntött.
Legutóbb − szintén többszöri nekifutás után − áprilisban döntöttek a Malév tőkéjének megemeléséről, hogy forrást biztosítsanak a rövid távú finanszírozáshoz. Akkor 2,5 milliárdos tőkeemelést hajtottak végre, amelyből 25 millió forint a jegyzett tőkét növelte, 2,475 milliárd pedig tőketartalékba került. Szinte természetes, hogy a későbbi, szűkös időkben további forrásokra lesz szüksége a cégnek, s ezt a kormányzat már tavaly bekalkulálta a költségvetésbe, amikor 14 milliárd forintot biztosított a légitársaság tőkerendezésére.
Akár a százmilliárd forintot is elérheti az az összeg, ami a Malévnél landolt az elmúlt három évben. Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy az unió miként ítéli meg ezeket a támogatásokat, az Európai Bizottság ugyanis csak tavaly decemberben kezdte el vizsgálni, hogy a szubvenció mennyiben felel meg az uniós előírásoknak. Amennyiben jogellenesnek tartják a támogatást, akár arra is kötelezhetik a légitársaságot, hogy fizesse vissza a támogatást. A Malévhoz hasonló nehéz pénzügyi helyzetben volt egykor az Alitalia is, amelynél végül is a cég átszervezése hozta meg az uniókonform megoldást.
A Malév pénzügyi helyzetére hosszú távra is megoldást kellene találni, s bár a légitársaság az elmúlt években erőfeszítéseket tett − átszervezés, leépítés, új értékesítési stratégia −, veszteséges maradt. A cégnek tőkeerős tulajdonosra lenne szüksége, többen továbbra is úgy tartják, hogy kínai befektetők \"menthetnék meg\", akiknek a légitársaság európai hídfőt biztosítana.
Az ezzel kapcsolatos kormányzati szándék nem ismert, de az már többször napvilágot látott, hogy kínaiak építhetnék meg a repülőtérhez vezető gyorsvasutat, vagyis a távol-keletiek valamilyen csomagban juthatnának magyarországi befektetési lehetőséghez.
