Úgy tűnik, a kormány szerint nincs elvi akadálya annak, hogy az orosz állami energiaóriás, a Gazprom megjelenjen a sorozatban hatodik bajnoki címét ünneplő FTC mezén.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA héten adják át a Mol tiszaújvárosi poliolüzemét. Közben - köszönhetően a kormányzati hátrálásnak - némi dízeláremeléssel indul a hét, a régiós árakkal nem feltétlenül összhangban. A tengerentúlon változatlanul mindenki a Fed rezdüléseit figyeli: félmondatokból, elejtett megjegyzésekből, na meg kávézaccból igyekeznek megfejteni a befektetők a várható kamatpolitikát. A dollár és az arany a legapróbb fuvallatokra is reagál.
Szerző(k): H. Sz.„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsVége a buliturizmusnak Mallorcán és Ibizán, ahol a Baleár-szigetek kormánya úgy döntött, hogy drasztikusan visszafogja a nyilvános alkoholfogyasztást. Akár csak egy doboz sör az utcán vagy a strandon 1500 euróba is fájhat.
Szerző(k): Thurzó KatalinEgyüttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a Magyar Gyógyszerészi Kamara. Friss adatok szerint már több mint 600 ezren használják a készüléket.
Szerző(k): Koncsek Rita, K. R.Az ipari teljesítmény márciusban alaposan beleállt a földbe, és bár abban a miniszter és az elemző is egyetért, hogy annak külső okai vannak, azonban csak az egyikük volt olyan optimista, hogy ne lássa meg a csökkenést.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaJoe Biden és Donald Trump azon verseng, hogy kőkeménynek tűnjenek Kínával szemben, miközben a novemberi elnökválasztási visszavágó felé vágtatnak. De mi lesz Peking válasza?
Szerző(k): Horváth TiborMiközben a kormányzati kommunikáció szerint a sikeres nyomásgyakorlás miatt csökkentek a hazai üzemanyag árak az elmúlt napokban, az összes szomszédos országban hasonló tendencia ment végbe. Valahol erőteljesebben is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaKétségbeesett kormányzati lépéssel a megmaradt jeget hőtakaróval fednék be, amely reményeik szerint megállítja vagy visszafordítja az olvadási folyamatot. Mindez elkésett lépésnek tűnik.
Szerző(k): V. G.