Tavaly a zöld tőkepiac is erősödött, a zöld kötvények aránya a teljes állományon belül elérte a 24 százalékot.
Szerző(k): EconomxIsmét csúcsközelbe erősödött a bitcoin. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az intézményi befektetőkkel, valamint az ETF-ek révén a kriptoközösség mára már maga mögött hagyott egy korszakot.
Szerző(k): Károly GáborA BÉT és az MBH közötti együttműködés a hazai középvállalatok fejlődését támogatja tudással, támogató szakértői és vállalati közösséggel, valamint finanszírozási lehetőségekkel.
Szerző(k): Horváth BalázsA tópart körül csupán némi mozgás akad, az árak változatlanok a tavalyihoz képest, mindenki kivár: a tőkével rendelkezők bátrabban csaphatnának le egy-egy ingatlanra.
Szerző(k): T. E.Óriási pluszt, 4 ezer milliárd forintos vagyont könyvelhettek el az év első három hónapjában a magyarországi háztartások, a lakosság készpénz- és hitelállománya is csúcsot döntött.
Szerző(k): T. E.A nemzetgazdasági miniszter azt ígéri, hogy 2024-ben újraindul a gazdaság, 2025-ben pedig gyorsítás következik, de a háború befejezésén is múlik, hogy mikor tudunk majd feljebb kapcsolni magasabb fokozatba.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA digitális megoldások olyan gyors tempóban terjednek, hogy már a lakosság harmada használ okoseszközöket. Az e-recept és a távorvoslás is a mindennapok része lett.
Szerző(k): K. R.Az alapkamatvágás nem lepett meg senkit, de félő, hogy az infláció újra visszatér.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaJanet Yellen felszólította a német bankok vezetőit, hogy fokozzák az Oroszország elleni szankciók batártására irányuló erőfeszítéseket.
Szerző(k): Zádori Bence