A közlekedési projekttel a HÉV-en Cinkotától átszállás nélkül lehet majd a Déli pályaudvarig, a 2-es metró jelenlegi végállomásáig utazni.
Pántya József XVI. kerületi polgármester hozzátette, hogy a pálya megépítésén túl a HÉV járműparkot is kicserélik, valamint biztosítóberendezéseket, egy járműtelepet és egy P+R parkolót is kiépítenek. A négy kerület közlekedését érintő programot uniós forrásból kívánják megvalósítani.
Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő szerint a beruházás az ingatlanok értékére és a kerület közterületeinek fejlődésére is jó hatással lesz.
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere kiemelte, hogy a fejlesztés megszünteti a sokszor 8-10 perces várakozási időt, amelyet a HÉV vonalán lévő szintbeli kereszteződések okoznak. A felszíni közlekedés mellett ugyanis a vonatok a felszín alatt és a felüljárókon is közlekedni fognak.
Szólt a MÁV: már nem sokáig adnak olcsó jegyeket az Adriára
Már a jegyek fele elkelt a június 18-tól szeptember végéig közlekedő Adria InterCitykre, éppen ezért figyelmeztetnek: még időben foglalja le a helyét, aki idén nyáron vonattal utazna az Adriára.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!