Elon Musk szerint mesterséges intelligencia már jövőre okosabb lesz egy átlag embernél. A Dél-Afrikában született milliárdos feltaláló Nicolai Tangennel, a norvég Norges Bank Investment Management vezérigazgatójával beszélgetett az X-en.
Musk úgy látja:
az újfajta MI-modellek értelmessége 2025-re haladhatja meg egy átlagos ember intelligencia szintjét, 2030-ra pedig mindenkit leköröz majd.
A Tesla vezetője az utóbbi időben nagy figyelmet szentel az úgynevezett általános mesterséges intelligenciának (AGI). Ami az MI egy az emberi intelligenciával vetekedő formája – írja a HVG.
Mások kevésbé borúlátóbbak
A dél-afrikai származású vállalkozóval szemben Yann LeCun, a Meta egyik vezetője kizárta, hogy 2025-re elkészülne az általános mesterséges intelligencia. Illetve Demis Hassabis, a Google DeepMind társalapítója is 2030-ra datálta az új technológiai kifejlesztését.
Ezelőtt Musk is úgy gondolta, hogy 2029-re alkothatja meg az emberiség az AGI-t.
Ekkor még úgy látta: az Nvidia elégtelen chipgyártó kapacitása miatti a hardver hiánya gátolja az erősebb MI-k megépítését.
Apokaliptikus fejlesztő
Musk a ChatGPT-t piacra dobó OpenAI társalapítójaként is ismert, ám 2015-ben otthagyta a céget. A mesterséges intelligencia veszélyeitől félő Tesla elnök 2023-ban xAI néven elindította a saját – jelenleg 18 milliárd dollárra becsült – MI-t fejlesztő vállakozását.
A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója a múlt héten elmondta:
nem nyűgözte le az OpenAI új, GPT-4o modellje és nem sokáig marad a ChatGPT egyeduralkodó.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)