Az évtizedekig egykézésre kényszerített Kínában az ingázó munkavállalók milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy nyugdíjba vonuljanak, mert egyszerűen felkopna az álluk.
Szerző(k): Horváth TiborA takarmánygyártás alapanyagaként használt takarmánykukorica átlagos ára több mint 50 százalékkal, a takarmánybúza ára pedig mintegy 40 százalékkal esett vissza a 2023. december 31-ével záródó félévben – mondták el az Economxnak az UBM szakértői.
Szerző(k): Drávucz PéterEgy éves távlatban 10 százalék felett a visszaesés az ipari volumenben, a legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában is jelentős visszaesés következett be. Az ipar teljesítményét jelentősen befolyásolta az ünnepek miatti leállás, valamint a továbbra is meghatározó a gyenge európai külpiacok, elsősorban a német gazdaság gyengélkedése, kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a statisztikai hivatal adatsorát.
Szerző(k): T. E.Matura Tamás Kína-szakértő, a Corvinus Egyetem docense szerint a jövőben aggodalomra adhat okot, ha a vissza nem térítendő uniós források hiánya miatt a kormány újabb kínai hitelekkel kívánja fenntartani a gazdasági növekedést. Ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, milyen ajánlattal érkezik hazánkba a kínai elnök.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz export és az import viszont a várakozások felett emelkedett márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal legfrissebb statisztikái szerint.
Szerző(k): Vermes ÁdámA régiós szintű autókereskedeő, az AutoWallis reményét fejezte ki, hogy a kínai elnök látogatása egy újabb kínai autógyár érkezését is jelentheti. A vállalatnál úgy tartják, a kínai márkák európai megjelenése lehetőség a vásárlók számára.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaVáratlanul csökkentek a német gyárak megrendelései márciusban. A feldolgozóipar és a vegyipar sem tudott még felállni a padlóról.
Szerző(k): Vermes ÁdámÁprilis 30-án a spanyol polgárőrség húsz gyanúsítottat tartóztatott le, miután felszámolt egy olyan kokainlaboratóriumot, amely havi 100 kilogramm kábítószer előállítására volt képes.
Szerző(k): Horváth TiborTörténelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Horváth Tibor