Wifis, hűtő-fűtő, párátlanító, hightech? Végignézzük, milyen szempontokat érdemes megvizsgálni, mielőtt beszereltetjük a készüléket vagy lecseréljük a már meglévőt. Bernáth András klímaszerelő mester szerint a zajszint és a megbízhatóság is megfontolandó.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaA kulturális és kreatív szféra (KKI) az EU-ban 30 millió munkahelyet teremt, és a vállalkozások több mint 12 százalékát adja. Az ágazat jelentősége – erős kisugárzásánál fogva – még a gazdasági mutatókkal mérhetőnél is nagyobb, hiszen hozzájárul a városok élhetőbbé tételéhez és akár a környezeti lábnyom csökkentéséhez is.
Szerző(k): Halász ErikaA nyári hőhullámok előtt érdemes felokosítani a lakásokat, ugyanis még a drágább megoldásokkal is néhány szezon alatt megtérül a szükséges eszközök ára.
Szerző(k): S. A. S.Az alkuszszövetség szerint akár több százezren is válthatnak lakásbiztosítást a jövő hónapban.
Szerző(k): Horváth BalázsFontos, hogy a napelemes rendszerek telepítését és folyamatos ellenőrzését szakemberek végezzék, ha így történik, minimális a tervek szerint a közeljövőben a házakra kerülő 15 ezer új napelemes rendszer tűzbiztonsági kockázata - nyilatkozta a Katasztrófavédelem az Economxnak.
Szerző(k): Nagy László NándorEzúttal több mint 53 milliárd forint érkezett Magyarországra az Európai Bizottságtól. A REPowerEU előfinanszírozásának ez a második, egyben utolsó részlete.
Szerző(k): Vermes ÁdámValójában a vizes készülékek a fő energiafogyasztók.
Szerző(k): Sánta AndrásAz inflációs válság ellenére sem esett vissza a megtakarítás és az öngondoskodás szerepe az elmúlt egy év alatt. A megtakarítás nem csak a gazdagok sportja: kis spórolással, kis összeggel is el lehet indulni, és több formát az állam is támogat.
Szerző(k): Horváth TiborA stabil alapoknak köszönhetően komolyabb gond nélkül vettük az egyébként szokatlanul nehéz akadályokat – nyilatkozta az Indexnek ünnepi évértékelő interjújában a pénzügyminiszter.
Szerző(k): Economx