A versenyképességi stratégia szerint kulcsfontosságú lesz az ágazatban a robotika és az automatizálás.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaÚjra fellángolt a sztrájkhangulat a németeknél, ahol ezúttal a mélyrepülésből éppen csak felkapaszkodó építőiparban következik országos leállás. A telekom szektorban is lázadoznak a dolgozók.
Szerző(k): Thurzó KatalinResperger István ezredes azt is elmondta, miért következhet be.
Szerző(k): Zádori BenceA mesterséges intelligencia már az állattenyésztésben is kezd meghatározó szerepet betölteni, pedig erre az ágazatra azt mondták, itt váltható ki legkevésbé az emberi munkaerő. A szakjogász ugyanakkor arra figyelmeztet, az MI segítség, ám tapasztalatot, a gyakorlatot, a megérzést és az intuíciót nem tudja pótolni.
Szerző(k): Drávucz PéterMájus végén, két napon át tart a 33. Zöld Országos Találkozó.
Szerző(k): Z. B.A takarmánygyártás alapanyagaként használt takarmánykukorica átlagos ára több mint 50 százalékkal, a takarmánybúza ára pedig mintegy 40 százalékkal esett vissza a 2023. december 31-ével záródó félévben – mondták el az Economxnak az UBM szakértői.
Szerző(k): Drávucz PéterGödöllőn rendeztek konferenciát a magyarországi városfejlődésről, az európai uniós tagságunk húszéves évfordulója kapcsán. Navracsics Tibor szerint összességében nincs ok pesszimizmusra, Karácsony Gergely szerint pedig fontos, hogy a helyi közösségekből származó fejlesztésekre fókuszáljanak a városvezetők.
Szerző(k): Koncsek RitaTörténelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Horváth TiborA kilencvenes évek slágerbűncselekményei az olajszőkítés és a borhamisítás voltak, az előbbi pár év után megszűnt, utóbbi azonban még a 2000-es évek közepéig tartotta magát. A Magyar Bor Akadémia elnöke és a Nébih szakértői az Economx megkeresésére elmondták: napjainkban már nem beszélhetünk borhamisításról, legfeljebb a boltok alsó polcain fellelhető PET-palackos, alacsony minőségű borokról, ám nagyon fontos, ezek is szőlőből készültek.
Szerző(k): Drávucz Péter