Háromezer órányit repült helikopteren több mint száz ország fölött, hogy a magasból úgy láttassa csodaszép világunkat, ahogyan keveseknek adatik meg. Nagy világvárosok – többek között Párizs, London, New York, Tokió – óriási közönségsikere után Budapesten is látható a francia fényképész, Yann Arthus-Bertrand 120 óriásfotója. A világhír megérdemelt: aki ellátogat a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Francia Intézet által rendezett kiállításra a Felvonulási térre, maradandó élménnyel lesz gazdagabb. A lenyűgöző fényképek láttán a néző szembesül a XX–XXI. század nagy kihívásaival: az üvegházhatással, a környezetrombolással és -szennyezéssel, az urbanizációs ártalmakkal, a természeti katasztrófákkal, a túlnépesedéssel, a szegénységgel. Az elképesztően változatos témájú tárlaton, a képekhez csatlakozó szövegekben döbbenetes adatok is szerepelnek. A Föld lakosságának 20 százaléka nem jut ivóvízhez. A világ lakosságának 40 százaléka nem jut elektromos áramhoz. Ma hat hét alatt fogyasztunk annyi olajat, mint 1950-ben egy teljes év leforgása alatt, ennek fele közlekedésre szolgál. A hadászati kiadások értéke a világban összesen 798 milliárd dollár, a fejlesztési segélyek 53,1 milliárd. A világ halászflottáinak számát 40 százalékkal csökkenteni kellene ahhoz, hogy a halállományhoz képest helyreálljon az egyensúly. Az iparosodott országokban az egy lakosra jutó hulladékkibocsátás az utóbbi 20 évben megháromszorozódott. 1861 óta az 1990-es évtized volt a legmelegebb. Az 1990-es évtizedben négyszer több természeti katasztrófától szenvedett a világ, mint az 1950-esben. Az ezekből adódó gazdasági veszteség 608 milliárd dollár. Az UNESCO támogatta programban a természetvédelemnek elkötelezett Arthus-Bertrand arra hívja fel a látogatók, különösen a fiatalok figyelmét: óvjuk értékeinket, tiszteljük csodaszép Földünket. A képeket nézve akár egy óra alatt keresztülutazhatjuk a világot: a Voh-szívet (a projekt emblémája) Új-Kaledónia mangroveerdőségei alkotják. A képeken csodás tájak tárulnak elénk: az ausztráliai Queensland 2500 kilométer hosszú nagy korallzátonya és a Wichunday-sziget homokpadjai; az Antarktiszról leszakadt óriási jéghegy; a világ legidősebb nemzeti parkja, az amerikai Yellowstone színpompája; a Folgefonn gleccser Norvégiában; víz alatti növények csendélete a Loire folyóban; a Francia Polinéziához tartozó Bora Bora sziget kókuszpálmás korallzátonya, a kenyai Magadi-tó kristályképződményei; a világhírű Corcovadó a Krisztus-szoborral Rio de Janeiro felett, a bilbaói Guggenheim Múzeum aranyfényben úszó titán, üveg, acél és mészkő „hajója”, a napon száradó pamutvásznak „patchworkje” az indiai Jaipurban. Köztük az elszomorítóak: a század egyik legnagyobb áradása Bangladesben; a törökországi földrengés, a floridai tornádó pusztításai; az iraki tanktemető a kuvaiti Dzsahra melletti sivatagban; koszovói menekülttábor Tirana közelében, Rio de Janeiro nyomornegyedei, a favellák. Munkás hétköznapok pillanatai: mezőn dolgozó parasztok Madagaszkár, Egyiptom, Görögország földjein. Datolyaszárítás a Nílus völgyében, mandulaszüret Mallorca szigetén, faúsztatás az Amazonason, nők aratnak Indiában, gyűjtik a vizet egy elefántcsontparti falusi kútról, mosnak az Abidjan melletti holtágban. Rózsaszín flamingók tollászkodnak a kenyai Nakuru-tavon, elefántok fürdenek a botswanai Okavango deltájában, vörös ibiszmadarak repülnek az Orinoco folyónál Venezuelában, szőrmefókák nyüzsögnek a Jóreménység fokán. Több ezer éves kulturális emlékekre csodálkozhatunk rá: az uffingtoni fehér ló rajzára az angliai Oxfordshire egyik domboldalán, a 200 méter magas sziklarajz: a „Gyertyatartó” a Paracas-félszigeten; a 2000 éves kolibrirajz a perui Nazca-fennsíkon vagy a Kr.e. I–III. században épült jordániai Ed-Deir templom. És elborzasztó környezetrombolás dokumentumai Oroszországból: a gyapotföldek öntözésére „sikerült” kiszárítani a föld negyedik legnagyobb beltengerét, az Aral-tavat, amelynek üres medrében halászhajótetemek meredeznek. Pripjaty, az elhagyott város a csernobili atomerőmű közelében – az ökológiai katasztrófa egy másik beszédes példája. Arthus-Bertrand egyéni szemszögből mutatja be a világot. „Gyakran mondogatják nekem, olyanok a képeim, mint a festmények. Pedig nem. Én festményeket fotózok le, mivel szerintem a Föld maga a művészet. Ezeket a dolgokat nem mi találtuk ki, csak észrevesszük. Az ember mindenütt jelen van. A projektnek még nincs vége. Ezek csak az első lépések egy olyan munkában, amit bizonyára nem én fogok befejezni, hanem más fényképészek folytatnak majd utánam.– A gyönyörűséges „földrajzóra” augusztus 20-ig éjjel-nappal, ingyenesen látogatható. Hegedűs Eszter