Görögországban erdőtűz miatt emberek ezrei kényszerültek elhagyni üdülőhelyeiket Kréta szigetén és Athén közelében is tűz van, miközben a szomszédos Törökországban már emberéletet követeltek a tüzek.
Kréta déli partvidékén fekvő Lerapetra környékéről a hatóságok több mint 5 ezer turistát, szállodai alkalmazottat és helyi lakost evakuáltak.
A tűz elől néhányan a tengerbe menekültek, őket halászok mentették ki.
A lakóhelyüket elhagyni kényszerült turistákat más szállodákba helyezték el, többen egy kosárlabda-stadionban töltötték az éjszakát. Több ház és üzlet is megrongálódott.
Eközben az Athéntól mintegy 30 kilométerre keletre pusztító erdőtűz komoly fennakadást okoz Rafina kikötőjében.
Nyugat-Törökországban egy helyi erdészeti dolgozó meghalt, amikor megpróbálta megfékezni a tüzet Odemis városa közelében, egy 81 éves lakos pedig füstmérgezésben vesztette életét – közölték török hatóságok. Ők az első halálos áldozatai a napok óta tartó tűzvésznek, ami ezreket kényszerített menekülésre.
Az Odemistől mintegy 190 kilométerre nyugatra fekvő égei-tengeri Cesme népszerű üdülőhely közelében pusztító erdőtüzek megfékezésére több száz tűzoltót vezényeltek ki, akik munkáját repülőgépek és helikopterek is támogatják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég