Ünneplés volt a republikánusok között, míg düh és csalódottság lengte be a demokraták táborát, amikor Mike Johnson, a képviselőház elnöke csütörtökön maratoni vita után bejelentette az eredményt: 218 igen, 214 nem.
A republikánusok szerint a „Nagy Gyönyörű Törvény” erősebbé, biztonságosabbá és gazdagabbá teszi Amerikát, és minden állampolgár nyerni fog vele. A demokraták ezzel szemben azt állítják, hogy pont az ellenkezője igaz.
Kapcsolódó
„Amióta a Kongresszusban vagyok, nem találkoztam még olyan törvénnyel, amelyből ilyen kevés ember profitálna” - fogalmazott a demokrata frakcióvezető, Hakeem Jeffries, aki több mint nyolcórás beszéddel próbálta feltartóztatni a törvény elfogadását, sikertelenül.
A német Tagesschau hírportál szerint Donald Trump az iowai kampányrendezvényén így kommentálta a szavazást:
Egyetlen demokrata sem támogatta a törvényt. De csak azért, mert gyűlölnek engem. És én is gyűlölöm őket.
A képviselőház hosszas vita után fogadta el Donald Trump elnökségének talán legfontosabb törvényét, amelyet maga az elnök „Nagy Gyönyörű Törvénynek” nevezett. A csomag igyekszik törvénybe foglalni Trump kampányígéreteinek nagy részét, beleértve az adócsökkentést, kiadáscsökkentést, az elfogadott jogszabályban helyet kapott többi között
- a szolgáltatóiparban dolgozók borravalójának adómentessége,
- a túlóra adómentessége,
- és állandósítja az első Trump-adminisztráció adócsökkentésről szóló átmeneti intézkedéseit;
- emellett plusz források jutnak a határőrizetre, a határbiztonság erősítésére, így a határfal további építésére a mexikói határon,
- valamint az országban tartózkodó illegális bevándorlók elleni fellépésre.
A demokraták többször hangoztatott kifogása az volt, hogy a jogszabály a szociális ellátások csökkentését jelenti, így a rászorulók számára egészségügyi ellátást biztosító Medicaid, valamint az élelmiszersegélyek költségvetési forrásainak megvonását eredményezi majd. Egyöntetűen a törvény ellen is szavazták, és két republikánus képviselő is a nemek oldalán állt. Trump célja az volt, hogy a törvény még július 4-e, az amerikai függetlenség napja előtt hatályba lépjen, így
az elnök várhatóan a hétvégi ünnepségek alkalmával írhatja alá a jogszabályt.
A törvényt a szenátusban is éjszakán át tartó, hétvégén kezdődött ülésen fogadták el kedden, ahol a szavazategyenlőséget J.D. Vance alelnök döntő voksa billentette át.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Rajtvonalon áll a magyar Revolut
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat