A legszárazabb és a második legmelegebb volt az idei június – közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán. Az év hatodik hónapjáról készített elemzésben azt írták, az idei június középhőmérséklete országos átlagban 22,3 Celsius-fok volt, ami 2,5 fokkal meghaladta az 1991-2020-as évek átlagát. Országosan így a második legmelegebb június volt a 20. század eleje óta, de az Alföld középső és délkeleti részén, ahol nagy területen 23 fok felett alakult a hónap középhőmérséklete, a legmelegebbnek bizonyult 1901 óta – jegyezték meg.
Hozzátették:
síkvidéken az ország többi részén is általában 21,5 fok felett volt a júniusi átlaghőmérséklet, 20 fok alatti értékek pedig csak hegyvidékeken fordultak elő.
Közölték azt is, a júniusi csapadék az eddig beérkezett adatok szerint országos átlagban 12,2 milliméternyi volt, mindössze 17 százaléka az 1991-2020-as évek 71,8 milliméteres átlagának, országos átlagban így a legszárazabb június volt a mostani 1901 óta.
A Dél-Dunántúlon és az ország keleti felén jellemzően 10 milliméternyi alatt maradt a havi csapadék, többfelé az 5 milliméternyit sem érte el, ez pedig nagy területen az elmúlt 125 év legszárazabb júniusát eredményezte. A déli határ közelében volt olyan állomás – például Hercegszántó –, ahol semmi csapadék nem hullott egész júniusban.
Az ország legcsapadékosabb része az Alpokalja térsége volt, de ott is többnyire csak 40-50 milliméternyit mértek. A legtöbb csapadék a Soproni-hegységben esett júniusban, ott 80 milliméternyinél több havi csapadék is előfordult – írták.
Baj lesz ebből: az elmúlt évek legszárazabb időszaka van mögöttünk - ezt írtuk június elején
Az elmúlt téli csapadékösszeg mindkét vízgyűjtőn az utóbbi évek legkisebb értéke volt, egy friss elemzés szerint a tél utolsó hónapja és a március első tíz napja kiemelkedően száraz volt. Erről itt olvashat emlékeztetőül >>>A halastavak lehalászásának ideje szeptemberben van, de már kénytelenek ezt megtenni a szakemberek, mert annyira fogy a víz.
Nincs utánpótlás, miközben a medrek elmaradt kotrásával azt a csapadékot, amely nem a nyári, aszályos időszakban jön, fel lehetne fogni, és akár át is lehetne szivattyúzni más tavakba. Itt vannak a részletek >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek