Négy másik társaságot azért zárták ki a tagok közül, mert nem tudták kifizetni a minimális garancia díjat a kártérítési alapba, két másik társaság - melyek korábban a top 10 gépjármű-biztosító közé tartoztak - fizetésképtelenné vált a múlt évben - adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hírlevele.
Az ukrán szövetség adatai szerint 2014-ben a helyi biztosítótársaságok mintegy 7,5 millió kgfb-szerződést kötöttek, amely 14 százalékkal alacsonyabb volt a 2013-as szerződésszámnál. A csökkenés a politikai feszültségekkel, a kelet-ukrajnai eseményekkel magyarázható elsősorban, de a gépjármű-állomány átlagéletkorának emelkedése, az üzemanyagár- emelkedés, valamint a kereskedelem és idegenforgalom csökkenése is hátrányosan érintette az ágazatot.
A biztosított járművek számának csökkenése ellenére a gépjármű-biztosítási díjbevételek 1,2 százalékkal emelkedtek, köszönhetően az átlagosan 16 százalékos díjemelésnek. Eközben a biztosítók által kifizetett károk nagysága 4,8 százalékkal csökkent.
Jelenleg Ukrajnában 62 aktív biztosítótársaság foglalkozik kgfb-biztosítással.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg