A társaság létrehozásához szükséges adminisztratív és operatív előkészítés már zajlik, a cég így várhatóan a jövő év első felében kezdi meg működését. A vállalkozás elsősorban import kínai áruk vasúti fuvarozására és a Távol-Keletre irányuló exportszállításokra fókuszál. A forgalom további élénkülése felgyorsíthatja a magyar vasúti logisztikai piac fejlődését, a záhonyi átrakó körzet revitalizációját - olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
Az eseményen részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Tokarev Vlagyimir Alekszandrovics, Orosz Föderáció közlekedési miniszterhelyettes.
Nem csak hazai szinten, hanem Európa számára is stratégiai jelentőségű a záhonyi vasúti és áruforgalmi csomópont létrehozása, amely összeköti majd a Kelet országait az Európai Unióval.
A záhonyi logisztikai központ megépülése jó példa arra, hogy Magyarország keleti nyitás politikája nem nyugati zárást jelent, hanem összeköttetést. Magyarország keleti nyitás stratégiájának egyértelmű sikerét mutatja, hogy tíz év alatt közel harmadával bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között
- mondta Varga.
Palkovics László miniszter, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa elmondta: „Magyarország akkor válhat terveinknek megfelelően Közép-Európa teherfuvarozási, logisztikai és elosztó központjává, ha a lehető legnagyobb mértékben részesül az Európa és Ázsia közötti áruforgalomból. A Kínából végig szárazföldön érkező vasúti szállítmányok számára Záhonynál megnövelt kapacitásokat, az országhatáron belül, Győr-Sopron térségéig a fővárost elkerülő fuvarozási útvonalat érdemes kialakítani.”
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, 2020 volt az első év, amikor Európa nagyobb áruforgalmat bonyolított Kínával, mint az Egyesült Államokkal, és az Egyesült Államok is többet kereskedett Kínával, mint az Európai Unió országaival együttesen.
"Egyre több kínai áru érkezik a görögországi kikötőkbe, és ezen áruknak valahogy el kell jutniuk Európa középső és nyugati felébe" - mondta még novemberben Szijjártó Péter külügyminiszter.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Frontális baleset történt Budapesten