A csillagok, miután saját magjuk hidrogénkészletét kimerítették és elkezdik a magot körülvevő anyag elégetését, kitágulnak. Ekkor keletkeznek a vörös óriások. A mi Napunk középkorú, becslések szerint még kb. 5 milliárd éve lehet hátra - írja a Massive Science.
Sajnos azonban nem éri meg ennyire hosszú időre tervezni, ugyanis a Nap ahogy öregszik, egyre fényesebbé válik. Ahogy fogy a hidrogén a magban, egyre nagyobb hőmérsékletre van szüksége ahhoz, hogy a következő elemet, a héliumot fuzionálni tudja.
Az erősebb fény nagyobb energiát is jelent, ami úgy felmelegíti majd a Földet, hogy eltűnnek az óceánok, a tengerek és maga az oxigén is.
Nature Geoscience című szaklapban megjelent új kutatás során tudósok modellezni próbálták, hogy mikor szűnhetnek meg az élet feltételei a Földön. Ez nem csak a Naptól függ, hanem a bolygó karbonát-szilikát ciklusától is. Becslésük szerint 1 milliárd évet tölthetünk még a Földön.
A kutatás legfontosabb megállapítása az, hogy ha az emberiség a jövőben lakható bolygót keres majd magának, akkor nem csupán azt kell figyelembe vennie, hogy az adott bolygó napja mikor olvaszt mindent magába, hiszen az oxigén sem áll majd végig rendelkezésre.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben