Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy a 2026-ban megjelenő „Doudna” az Nvidia és a Dell technológiáját fogja használni.
A számítógép, amelyet a Nobel-díjas vegyészről, a CRISPR génszerkesztéssel kapcsolatos kulcsfontosságú felfedezéseket tevő Jennifer Doudnáról neveztek el, a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumban helyezik el.
A laboratóriumban tartott rendezvényen, amelyen Chris Wright energiaügyi miniszter is részt vett, a tisztviselők elmondták, a rendszer az Nvidia legújabb Vera Rubin chipjeit fogja használni, amelyeket a Dell folyadékhűtéses szerverekbe épített, és 11 ezer kutató fogja használni.
Ez elő fogja mozdítani a tudományos felfedezéseket, a kémiától a fizikán át a biológiáig
– hangsúlyozta Wright egy sajtótájékoztatón.
Az amerikai Energiaügyi Minisztérium által üzemeltetett szuperszámítógépek segítik a tudósokat az alapvető tudományos kutatások elvégzésében. Doudna elmondta, a CRISPR-rel kapcsolatos korai munkája a tárca támogatására támaszkodott.
„Azt hiszem, ma egy igazán érdekes pillanathoz érkeztünk a biológiában, amely valóban a biológia és a számítástechnika metszéspontját jelzi”
– húzta alá Doudna.
A minisztérium szuperszámítógépei felelősek az amerikai nukleáris fegyverarzenál tervezéséért és karbantartásáért is.
„A tudományos szuperszámítógép az emberiség egyik legfontosabb eszköze. Ez a tudásfelfedezés előmozdításának eszköze”
– emelte ki Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója az eseményen.
Szavai szerint „ez az alapja a tudományos felfedezéseknek országunk számára. Ez egyben a gazdasági és technológiai vezető szerepnek is, és ezzel együtt a nemzetbiztonságnak is alapja.”
Huang kijelentése egy nappal azután hangzott el, hogy dicsérte Donald Trump amerikai elnököt, miközben élesen bírálta az Nvidia chipjeinek kínai értékesítésére vonatkozó exportkorlátozásokat, s e vámterhek több milliárd dolláros bevételkiesést okoztak a techcégnek.
Lehengerlő újítással állt elő az AI-szervereinél a Dell, összeborultak az Nvidiával
Az amerikai laptopgyártó új, Nvidia-chipekkel működő mesterségesintelligencia-szervereket mutatott be. Az AI-on nyugvó szisztéma négyszer gyorsabban dolgozik, mint korábbi társai. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép