Az amerikai fogyasztók aggódnak, szóval nem igazán boldogok. Hasonló helyzetben ez abban szokott megmutatkozni, hogy csökkentik a fogyasztásukat, ám az elmúlt hónapban mégsem ezt tették – vezeti fel tőzsdei elemzését John Authers, a Bloomberg publicistája. Az élelmiszerek és az autók eladását kiszűrve több mint 16 százalékkal volt magasabb a fogyasztás az USA-ban októberben az egy évvel korábbihoz képest. Ha nem vesszük figyelembe az áprilisi adatot, amely a 2020. április siralomvölgyéhez képest volt nagyon magas, akkor ez a növekedés egy évszázada a legmagasabb éves ugrás a fogyasztásban.
Ez nem a stagfláció (nulla növekedés plusz infláció) vagy a fogyasztói bizalom hiányának jele. Mármint első látásra, mert ha benézünk a bevásárlókocsik mélyére, akkor más képet látunk. A nagy fogyasztás egyik oka ugyanis az inflációtól való félelem lehet: az emberek előrehozzák beszerzéseiket, mert attól tartanak, hogy később többe fog kerülni, amire szükségük van. A másik ok egy korábban alig ismert jelenség, a szállítói láncok megszakadása lehet: az emberek előrehozzák az év végi ünnepekkel kapcsolatos megrendeléseiket, mert attól tartanak, hogy ha a sor végére kerülnek, nem jut nekik áru.
Nem zárhatjuk ki tehát, hogy az amerikaiak vásárlási kedvének látványos megugrása nem az optimista, hanem a pesszimista hangulat tükörképe. A lényeg azonban az, hogy ha esetleg kedvetlenül is, de az amerikai fogyasztók megtették a magukét azért, hogy serkentsék országuk gazdasági növekedését, és ezzel adjanak némi húzóerőt a világgazdaságnak is. Ugyanakkor egy másik tényező, amiről a szakértők már azt hitték, hogy háttérbe szorul újra belecsap a levesbe. Ez a körülmény a koronavírus járvány.
Nem csak az oltatlanok
Az európai felnőtt lakosság nagyobb része megkapta az oltását, ami azt jelenti, hogy a fertőzési rátáknak és a kórházba kerüléseknek sokkal alacsonyabbaknak kellene lenniük egy évvel ezelőtt. Ehhez képest, ha megnézzük például a német adatokat, akkor azt látjuk, hogy a beoltott emberek közül is egyre többen kerülnek kórházba és nő az arányuk az ápolásra szorulók között is. Úgy tűnik tehát, hogy nem a beoltatlanok járványáról van szó 2021 őszén. A vakcinák hatásosságának csökkenése keresztül húzta azokat a várakozásokat, amelyek ezt jósolták.
Ezért aztán megjelentek a félelmek az újabb lezárásoktól. A nyugat-európai országok, főként a skandinávok sokkal közelebb vannak a normális állapotokhoz, mint az USA, ám visszatekintve két évre azt láthatjuk, hogy a járvány hullámzóan befolyásolta a részvényárfolyamokat. Amikor Európa szigorított, akkor az itteni árfolyamgörbék az amerikai alá kerültek és fordítva.
Barométer ágazat
Az ágazatok közül a vendéglátás, a szállásszolgáltatás, a turizmus működtek jó tőzsdei barométerként. Miután ezeket ütötte meg leginkább a járvány, számos hanyatlást és emelkedést produkáltak az elmúlt 18 hónapban. A legutolsó szánkázás arra utal, hogy a befektetők újra attól tartanak, hogy a járvány megszorongatja ezeket az ágazatokat a karácsonyi és az azt követő téli üdülési szezonban.
Mindez újra felveti az összes aktuális kérdést: jól kezelik-e az inflációt a jegybankok, mi legyen a beoltatlanokkal, meddig tart még a pandémia? A válaszok váratnak magukra, ám aki szeret kockáztatni, az megpróbálhatja kihasználni, hogy a helyzet bizonytalan – véli a Bloomberg publicistája. Az befektethet egy kerek összeget a nyitott kérdésekre adott válaszokra legjobban reagáló vendéglátás-turizmus ágazat részvényeibe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok