A tárca ezzel a lépéssel kíván tiltakozni Jan Peumansnak, a flamand parlament elnökének Spanyolországot bíráló sorozatos kijelentései miatt a katalán függetlenségi törekvésekkel kapcsolatban, arra hivatkozva, hogy szerinte azok "elfogadhatatlanok és helytelenek egy baráti és szövetséges országtól".
A spanyol sajtó beszámolói szerint Jan Peumans a múlt szerdán Brüsszelben, a flamand parlamentben rendezett egyik kiállításon szót emelt az ellen, hogy a katalán függetlenségi vezetők továbbra is előzetes letartóztatásban maradjanak. Továbbá kifejtette, hogy szerinte a spanyol kormány "képtelen teljesíteni" a demokratikus Európához tartozás feltételeit.
Kapcsolódó
Jan Peumans korábbi hasonló megnyilvánulásai miatt szeptember 20. óta harmadszor hívatták be a madridi külügyminisztériumba Marc Calcoen belga nagykövetet, hogy magyarázatot kérjenek tőle a nyilatkozatokra, ezúttal azonban már Josep Borrell tárcavezető fogadta és közölte vele a flamand diplomata diplomáciai státusának megvonását.
André Hebbelinck tovább dolgozhat Belgium madridi nagykövetségén, ám elveszti diplomáciai védettségét és egyéb, megbízatásából adódó privilégiumait.
Jan Peumans az Új Flamand Szövetség (N-VA) elnök-helyettese, amely a belga kormánykoalíció legnagyobb pártja.
A Belgium északi felének, Flandriának függetlenségéért küzdő párt nyíltan rokonszenvez a katalán függetlenségi törekvésekkel.
Fotó:Pau Barrena / AFP
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben