A jegybank tavaly négyszer csökkentette a kamatot, így a mostani mérséklés sorozatban az ötödik. Legutóbb novemberben, szintén huszonöt bázisponttal mérsékelte az irányadó rátát.
A BNR igazgatótanácsa a kereskedelmi bankok kötelező lej és valuta tartalékrátájának mérsékléséről is határozott. A lej esetében 12 százalékra csökkentette 15 százalékról a tartalékrátát, a valuta esetében pedig 18 százalékra a korábbi 20 százalékról az eszközállományhoz képest.
Kapcsolódó
A román jegybank vezetői hónapok óta elégedetlenek amiatt, hogy a kereskedelmi bankok nem csökkentették a remélt mértékben a hitelkamatokat, annak ellenére, hogy az alapkamat már hónapok óta történelmi mélyponton van. A mostani 3,75 százalékos szint is újabb történelmi mélypontnak számít.
Elemzők szerint a BNR most azért csökkentette a tartalékrátákat is, hogy még több pénzt fordíthassanak hitelezésre a romániai bankok, és nagyobb mértékben ösztönözzék a román gazdaság növekedését.
Romániában novemberben 1,83 százalék volt az éves infláció, ami szintén történelmi mélypontnak számít. A román jegybank 1,8 százalékos inflációra számít 2013-ra, 2014-ben pedig 3 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számol.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Szép osztalékot fizet a Telekom, majdnem meglett az ezermilliárdos éves bevétel
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van