Az előzetes adatok és számítások alapján két rakéta röppályájának teljesítése előtt robbant fel, egy pedig már az indításakor.
A dél-koreai hadsereg főparancsnokságának közlése szerint ugyanakkor a három rakéta közül akadt, amelyik 250 kilométert repült és a tengerbe csapódott Észak-Korea partjaitól keletre - írta a portál.
Kapcsolódó
A rakéták típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai parancsnokság és az Egyesült Államok hadseregének szakemberi egyaránt vizsgálják a rendelkezésére álló adatokat, hogy kiderítsék a rakéták jellemzőit. Dél-Korea először úgy ítélte meg, hogy rövid hatótávolságúakról van szó, pár órával később ballisztikus rakétákat említett hírügynöksége, a Yonhap.
Észak-Korea július vége óta - a külföld tudomása szerint - most először bocsájtott fel rakétát. Akkor két interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, amelyek indítási helyüktől számítva elméletileg 10 ezer 400 kilométerre lévő célpontra is lecsaphatnak, hatótávolságukba így beleférhet a kommunista diktatúra által legfőbb ellenségeként emlegetett Egyesült Államok jókora területe is - Los Angeles, Denver vagy Chicago egyaránt.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút