2010 januárja óta, amikor 1,5 százalékos volt az éves növekedés, ez volt a legalacsonyabb infláció. Szeptemberben 1,9 százalékos inflációt mértek.
A fogyasztói kosárban egyharmadot képviselő élelmiszerek 1,8 százalékkal drágultak egy év alatt, míg szeptemberben még 2,5 százalékos volt az áremelkedés.
Az év első tíz hónapjában 2,7 százalékosra lassult az infláció az első félévi 3,3 százalékról.
Elemzők szerint a vártánál alacsonyabb infláció tovább tágítja a gazdaságirányítás mozgásterét a növekedést ösztönző intézkedések meghozatalára.
A kínai vezetőség a teljes évre 4 százalék alatti inflációt tűzött ki, ami annak ellenére tarthatónak látszik, hogy novemberben és decemberben elsősorban a zöldség- és a húsárak erős emelkedésével számolnak a szakemberek.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Orbán Viktor: Az ukránok bármire képesek
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
A magasra tett mércét is sikerült megugrania a Richternek