Orbán Viktor országjárásának csütörtöki állomásán, Csongrádon többek között kijelentette: a kampányban a következő hetekben elsősorban azokhoz kell eljutniuk, akik korábban is a kormánypártokra szavaztak, és akiket meg kell győzni arról, hogy ismét vegyenek részt a választáson. Leszögezte:
a közvélemény-kutatások jelentős része nem a valós helyzetet tükrözi, hanem inkább a politikai nyomásgyakorlás eszköze; a választás kimenetelét nem találgatások, hanem a munka és a mozgósítás dönti el.
Kapcsolódó
A miniszterelnök szerint a választás az utolsó hetekben dől el, és az a politikai közösség győz, amelyik több energiát és időt fektet a mozgósításba. Úgy vélekedett: a csongrádi választókerület kulcsszerepet játszik az országos eredmény szempontjából, ezért fontosnak tartja, hogy itt erős legyen a kampány. Hozzátette, a választás után is számít azokra, akik most részt vesznek a munkában, mert, mint fogalmazott, „aki többet dolgozik, az fog nyerni”.
Beszédében kijelentette:
a változás nem remény, nem jó, a változás kockázat, a változás baj, nekünk kiszámíthatóságra, tervezhetőségre, hosszú távon kormányozni képes politikai erőre van szükség, valami olyasmire, mint amit úgy hívnak, hogy Fidesz-KDNP.
Orbán Viktor beszélt a jövő civilizációs kérdéseiről is, ide sorolta a migrációt, illetve azt, hogy miként gondolkodunk a saját családjainkról, a saját gyerekeink neveléséről, át akarjuk-e adni ezt a jogot valaki másnak, vagy ragaszkodunk hozzá, hogy a gyerekeinket csak mi taníthatjuk. Harmadik fontos civilizációs kérdésként tért rá a béke és a háború kérdésére - derül ki az MTI tudósításából.
Érvelése szerint nem mindenki vesztett el úgy háborút, mint Magyarország, voltak, akik nyertek, és ezért vannak ma Európában hívei annak a gondolatnak, hogy a háború olyan dolog, amellyel időnként együtt kell élni. Álláspontja szerint Ukrajnában csak azért folytatódik a háború, mert a nyugat-európai országok a háború pártján állnak, nyereséget, leginkább pénzt remélve.
Ukrajna, mint önálló ország, az nem létezik, az egy üres tojáshéj, egy zörgő mákgubó
- jelentette ki Orbán Viktor. Magyarázatént hozzátette: a nyugdíjrendszert, a közlekedést, a közigazgatást, az egészségügyi ellátást, a kórházak működését mind uniós pénzből tartják fenn. Szerinte Ukrajna nem képes arra, és a háború előtt sem volt képes rá, hogy saját magát fenntartsa.
Orbán Viktor szerint ezek a lépések az európai gazdaságot is súlyos kockázatoknak teszik ki, ezért Magyarországnak a jövőben is ragaszkodnia kell ahhoz, hogy kimaradjon az értelmetlen pénzügyi akciókból. Példaként említette, hogy korábban sikerült elérni azt, hogy Magyarország ne vegyen részt egy Ukrajnának szánt közös uniós hitelprogramban.
Közölte azt is: ma 4 millió 700 ezer ember dolgozik, és ha megnyerik a választást, még további 300 ezret mozgósítanak, így 5 millió ember dolgoznik majd Magyarországon.
Orbán Viktor szerint abban a tekintetben is nagy többségük van, hogy a kormány elmúlt négy évben végzett munkája mennyi embernek volt hasznos, előnyös. Mint mondta, mindent teljesítettek, amit 2022-ben vállaltak, példaként említve a 13. havi nyugdíjat, a 14. havi nyugdíj alapjainak megteremtését, valamint a gyermekek után járó adókedvezmény megduplázását.
Mindehhez alapvetően elszántság és bátorság kellett, valamint az a döntés, hogy 2010 és 2025 között 15 ezer milliárd forintot vettek el a bankoktól, az energiacégektől és a nagykereskedelmi láncoktól, a pénzt pedig odaadták a magyar családoknak - magyarázta a kormányfő, hozzátéve: „ez a rendszerünk”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Keményen nekimentek Szijjártónak az ukránok
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Orbán Viktor: Az ukránok bármire képesek
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul