A MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán jelentette be, hogy pénteken hajnalban elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon. Hegyi Zsolt kiemelte: ezzel nemcsak a pályaépítés és az infrastruktúrafejlesztés, hanem a zárt tesztek időszaka is lezárult.
A mindennapos teherforgalommal élesben, valós forgalmi körülmények között teszik próbára az újjáépült 150-es vasútvonalat, mielőtt a személyforgalom is visszatérhet rá.
A vezérigazgató aláhúzta: az összes mérés és pályapróba igazolta, hogy a vonal megfelel minden olyan infrastrukturális és közlekedésbiztonsági feltételnek, ami a tehervonatok közlekedtetéséhez szükséges.
Hegyi Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy a biztonság kettőn áll: nemcsak a vasutasokon, hanem a többi közlekedőn is múlik. A térség lakóit arra kérte, hogy a vasúti átjáróknál mindig tartsák be a KRESZ-t, és közelítsék meg a vonalakat kellő körültekintéssel, mert a vonatok mostantól rendszeresen és nagy sebességgel közlekednek.
A felújítás Magyarország legnagyobb vasúti beruházása volt az elmúlt években. A Ferencvárostól a kelebiai magyar-szerb határállomásig vezető, korábban egyvágányos és rossz minőségű 160 km-es vonalat teljesen átépítették: a pálya most kétvágányos, 160 km/h sebességgel járható, korszerű utasforgalmi létesítményekkel - emelte ki.
Az első tehervonat éjfél után indult, élén a Siemens Vectron mozdony állt, a MÁV mozdonymegújítási programja keretében. Hegyi Zsolt hangsúlyozta, hogy a rendszeres teherforgalom elindulásával a vonalat élesben tesztelik, és ez a lépés fontos előfeltétele annak, hogy a személyforgalom is újraindulhasson.
A vezérigazgató szerint a beruházás nemcsak a vasúti közlekedés, hanem a térség gazdasági fejlődése szempontjából is kiemelt jelentőségű. Az újjáépített vonal lehetővé teszi a gyorsabb és biztonságosabb áruszállítást Magyarország és Szerbia között, és hozzájárul a régió logisztikai kapacitásainak bővítéséhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Keményen nekimentek Szijjártónak az ukránok
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Zelenszkij bejelentette: itt lehet megkötni a békét március elején
Házasodik a magyar? Megnőtt a frigyre lépők száma
Egy városnyi dolgozó teszi ma le a munkát, leáll a közlekedés
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát