Merkel a szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölttel, Martin Schulz-cal folytatott vitán hangsúlyozta, hogy Németország nem zárkózhat be a világ más részein pusztító háborúk és szegénység előtt, ami azonban "nem jelenti azt, hogy mindenki jöhet" - írta az MTI.
Az utóbbi két évben "megtanultuk, hogy a menekülést kiváltó okok megszüntetésére kell törekedni", és ez a következő négy évben is sok feladatot ad majd - tette hozzá a jobbközép CDU/CSU pártszövetség jelöltje.
Kapcsolódó
Martin Schulz hangsúlyozta: továbbra is vállalja azt a kijelentését, hogy az Európába érkező menekültek "aranynál is értékesebb dolgot hoznak magukkal", jelesül "az Európába vetett hitet". Erre "büszkék lehetünk" - mondta a baloldali politikus a kancellárjelöltek egyetlen vitáján, amelyen elsőként a migrációval és a menekültüggyel kapcsolatos kérdéseket kaptak a műsorvezetőktől.
Schulz ugyanakkor azt is mondta, hogy Merkel, amikor 2015 szeptemberében beengedte Németországba a menekülteket, "kész tények elé állította" az uniós partnereket, és ez vezetett oda, hogy Orbán Viktor Magyarországa és Jaroslaw Kaczynski Lengyelországa "kivonja magát a felelősség alól" és "cserben hagyja Németországot", holott "sok pénzt fizetünk ezeknek az országoknak".
Angela Merkel aláhúzta: Martin Schulz is tudja, hogy "Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lévő menekültektől és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok", és "tudtuk, hogy Magyarország nem hajlandó szolidárisan részt venni" a menekültek ellátásában.
Így szeptember 4-én este gyorsan kellett cselekedni a Magyarországon gyalog elindult menekültek ügyében, mert "semmi reményem nem volt abban, hogy Orbán Viktor megváltoztatja hozzáállását" - mondta Angela Merkel.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről