Még április elején hozott határozatot arról Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben már nem vétségként, hanem bűncselekményként kezelik a hatóságok az illegális határátlépést. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a felnőtteket őrizetbe veszik, de mivel a gyerekek esetében ez a gyakorlat tiltott, a kiskorúakat elválasztják a szüleiktől és őket befogadóállomásokra irányítják. A fellépés ellen már több politikus is felszólalt, tömegtüntetések voltak az USA-ban a megfelelő bánásmódért, az állam pedig enyhült: összeengedi a családokat.
Most a 444 a BBC-re hivatkozva arról, hogy az amerikai kormány közleménye szerint már 1442 gyerek visszamehetett a szüleihez, bár ők egyelőre őrizetben vannak tiltott határátlépés miatt. Ezen felül 378 gyereket a hatóságok megfelelő körülmények között szabadon engedtek. De 711 gyereknél még nem megoldható, hogy találkozhassanak a szüleikkel. Közülük 431 gyereknek a szülei már nincsenek is az Egyesült Államokban. A családok újraegyesítésére meghatározott bírósági határidő csütörtökön járt le.
A becslések szerint összesen 2500 gyereket választottak el a szüleiktől az idén.
A fotó forrása: Spencer Platt/Getty Images/AFP.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Bod Péter Ákos: A régi árak nem térnek vissza, az állam túlságosan beavatkozott

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban

Új pótszabadság jöhet, szívszorító ok áll a háttérben
