A vállalati adósság 236 ezer milliárd dollár volt az idei első negyedévben, ami 40 ezer milliárd dollárral meghaladta a két évvel korábbi, a járvány kezdete előtti szintet. A világ több mint 400 bankját és pénzügyi intézményét összefogó szervezet számítása szerint a GDP-arányos adósság mintegy 15 százalékponttal alacsonyabb a 2021 első negyedévében elért csúcshoz képest.
Az adósság nagy része még mindig a fejlett gazdaságokra esik, 206,7 ezer milliárd dollár volt a tavalyi első negyedévi 204,4 ezer milliárd dollár után, míg a fejlődő országoké 89 ezer milliárd dollárról 98,6 ezer milliárd dollárra emelkedett - írja az MTI Eco.
Az első negyedévben az adósságteher elsősorban két ország miatt nőtt, Kínáé 2,5 ezer milliárd dollárral, az Egyesült Államoké pedig 1,8 ezer milliárd dollárral emelkedett éves összevetésben. Az euróövezetben ezzel szemben már a harmadik egymást követő negyedévben csökkent az adósságteher.
A teljes globális államadósság a GDP 103 százaléka volt az idei első negyedévben, 14 százalékponttal, 17,4 ezer milliárd dollárral nőtt a járvány kezdete óta.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, Magyarországon az előzetes adatok szerint 3736 milliárd forint, a GDP 6,8 százaléka volt a kormányzati szektor 2021-es hiánya. Az egyenleg az előző évhez képest 25 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal lett kedvezőbb
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban