A mintegy 3500 német, illetve európai gépipari vállalatot képviselő mérnöki ipari szövetség a VDMA egy friss felmérése szerint 2022 második negyedévében az európai gyártású napelemes gyártóberendezések iránti kereslet 62 százalékkal ugrott meg, és ezzel az európai rendelések meghaladták az ázsiai országokból érkezőket. Ilyet a 2008 óta e statisztikát készítő VDMA-nál még nem mértek.
A PV Tech azt emelte ki a jelentésből, hogy az európai eladások az első negyedévhez képest megnégyszereződtek, és az idei első két negyedév többet hozott, mint a 2021-es év összesen. Ráadásul a VDMA arra számít, hogy ez a tendencia a harmadik negyedévben is tovább folytatódik majd.
A szövetség adatai szerint az eladások egyharmada a naplemes modulgyártáshoz szükséges rendszereknek köszönhető. Mindez azért ígéretes, mert bár az ázsiai gyártók mellett (vagy akár: ellenében) felhízlalt regionális gyártóbázis létehozását egy ideje már szorgalmazza Európa, illetve mellette az Amerikai Egyesült Államok és India is, az EU eddig nem készített még elő olyan megoldást ennek kikényszertésére, mint amit a napelemgyártást felpörgető amerikai inflációcsökkentési törvény jelenthet, vagy az az indiai öszönzőrendszer, amely a saját modulok gyártási kapacitását 65 gigawattra (GW) kívánja felskálázni. Talán így most még egyértelműbbé válik a döntéshozók számára, hogy erre nagy szükség van - fejtegette az ipari szövetség jelentése
A PV Tech korábban több olyan hírt is közölt, melyben az európai napelem-gyártók az energiaválság és az áramárak elszállása miatt "aggodalmukat fejezték ki", hogy ez a ziccer (amely az építésekhet ellátásbiztonságot, de sok új munkahelyet is jelenthet) továbbra is kimaradt. A VDMA által kimutatot keresletnövekedés kétség kívül ennek az igénynek a jogosságát támasztja alá, ám az európai napelemgyártás a többszörösére emelkedő és kiszámíthatatlan energiaárak miatt a korábbiaknál is nagyobb kockázatnak van kitéve.
A Maxeon franciaországi, Porcelette-ben lévő modulgyárát éppen a napokban állították le erre hivatkozva.
A Rystad Energy ugyancsak friss, a napokban publikált kutatása szerint Európából 35 GW napelem-gyártási méret és több mint 2000 gigawattóra (GWh) akkumulátorcella-gyártási kapacitás tűnhet el, ha az áramárak nem térnek vissza gyorsan legalább az elfogadható szintre. Tipikus döntésnek számít jelenleg, ahogyan a Britishvolt akkumulátorgyára eltolta a bővítést: bár korábban 2023-ra tervezték, hogy 30 GWh-val növelk a gyártási kapacitást, erre Blythben legalább 2025 közepig várni kell.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat