Hans-Peter Kemser, a BMW Manufacturing Hungary Kft. elnök-vezérigazgatója a megállapodás aláírásának alkalmából tartott sajtóeseményen azt mondta, hogy a BMW-csoport legnagyobb fotovoltaikus rendszerét alakítják ki a magyarországi gyárban, ami hazánkban is az egyik legnagyobb ilyen jellegű beruházás.
Mint mondta, 320 ezer négyzetméter napelempanelt helyeznek el, amiből 187 ezer négyzetméternyi a gyárépületek tetejére kerül, a többi a földre. A park 43 megawattos teljesítményével évente húszezer háztartás energiaigényét fedezné. A beruházás a gyártás indulására, azaz 2025 novemberére készül el.
A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a termeléshez szükséges energiát teljes egészében megújuló energiaforrásból fedezik majd, a termelési területeken zöldfalakat alakítanak ki, melyek nem használnak papírt, ahogy műanyagot sem az üzemi étteremben.
Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese mérföldkőnek nevezte a fejlesztést a cégcsoport életében, mely elmondása szerint az idei legnagyobb európai beruházásuk. Kiemelte, nem csupán létrehozója, hanem üzemeltetője is lesz az E.ON a napelemparknak, amely egy menedzsment-rendszert is működtetni fog a területen.
Az EU megfékezné a megújulók piacán nyomuló Kínát
Szubvencióellenes vizsgálatot indít az Európai Bizottság a külföldi támogatásokról szóló rendelet alapján a kínai állami finanszírozásból épült szélturbinák ügyében. Margrethe Vestager versenyjogért felelős biztos szerint nem megengedhető, hogy Peking a szélenergia, az elektromos járművek és a félvezetők területén is leuralja az unió piacát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val