Az végén kezdik el gyártani a Dacia új, Jogger nevű modelljét - adta hírül a Maszol. A Joggert a Duster, a Logan MCV, a Lodgy és a Sandero Stepway kombinációjaként mutatta be a gyártó. A modellt családi autónak szánják, két változatban fogják gyártani, öt, illetve hét férőhellyel. Az új típus lesz az eddigi legdrágább Dacia.
Az alaptípus ára 15 ezer euró (jelenlegi árfolyamon 5,2 millió forint). Jelenleg a Duster kerül a legtöbbe, a városi terepjáró ára 14 100 eurótól indul. A Joggert kizárólag a mioveni üzemben fogják gyártani. Bár a termelés már az idei év végén elkezdődik, az új modell első darabjai csak 2022 elején jutnak el a forgalmazókhoz.
Kapcsolódó
Kezdetben benzinmotorral fogják gyártani, 2023-tól kezdődően azonban hibrid változatban is elérhető lesz a Dacia új hétszemélyes batárja. A gyártó tájékoztatása szerint az 1,6 literes motorral felszerelt, 140 lóerős hibrid Jogger üzemanyag-fogyasztása városi forgalomban 40 százalékkal lesz kisebb, mint a kizárólag hagyományos meghajtású változaté. A Jogger lesz a Dacia első hibrid járműve.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló