A szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön közzétett, szezonálisan kiigazított adatai szerint a német áruexport júniusban 0,6 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest, az import ellenben 0,8 százalékkal visszaesett. Egyik adat sem felel meg a Reuters által megkérdezett elemzők várakozásainak, akik a kivitel 1 százalékos és az import 0,5 százalékos bővülésére számítottak.
Az áruforgalmi mérleg aktívuma 15,7 milliárd euróra emelkedett a májusi 14,6 milliárdról.
Elemzők általában csalódást keltőnek tartják az importadatot. A német kormány előrejelzése szerint idén a gazdasági növekedésben az exporttal szemben nő a belső fogyasztás szerepe. Az import csökkenése, párosulva a kiskereskedelmi forgalom júniusi erős visszaesésével, ennek ellenkezőjére utal. Ugyanakkor halványulnak azok a remények is, hogy az eurózóna válságországai a német keresletre támaszkodva "kiexportálhatják magukat a recesszióból". A német import az eurózóna többi tagállamából tavaly júniushoz képest 0,5 százalékkal csökkent.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Robert De Niro kegyetlenül beleszállt Trumpba: „Meg kell szabadulnunk tőle”
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Ez történik, ha megszüntetik az Airbnb-t
Jön a szigor: hamarosan nem ülhet volán mögé az a sofőr, akinek befizetetlen büntetése van