Szeptemberben, az egy évvel korábbihoz képest, 1,2 százalékkal - 2018 februárja óta a leglassabb ütemben - nőttek a fogyasztói árak. Augusztushoz képest nem változtak az árak. Augusztusban éves szinten 1,4 százalékkal, havi szinten pedig 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
A gyakran változó energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,5 százalék volt, havi szinten pedig stagnált az év kilencedik hónapjában.
Az infláció szeptemberi lassulása elsősorban az energiaárak csökkenésére és az élelmiszerárak emelkedésének mérsékeltebb ütemére vezethető vissza. Szeptemberben az energiaárak 1,1 százalékkal csökkentek éves bázison az augusztusi 0,6 százalékos emelkedés után, az élelmiszerárak pedig mindössze 1,3 százalékkal emelkedtek, míg az előző hónapban még 2,7 százalékkal.
Az európai uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) szeptemberben 0,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, havi összevetésben pedig 0,1 százalékkal csökkent. Augusztusban az uniós harmonizált fogyasztói árindex éves összevetésben 1,0 százalékkal nőtt, havi szinten pedig 0,1 százalékkal csökkent.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikájára.
Az ECB elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.
Legolvasottabb
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban