Mindig közel álltak a szívemhez szentendrei kertem őszibarackfái - elsősorban a csodálatos ízek szimfóniája miatt, amellyel zöldes és sárgás belű gyümölcseik ilyenkor, nyár derekán megörvendeztetnek, de azért is, mert még Gratzl Lajos barátomtól örököltem őket, aki több mint egy emberöltővel ezelőtt kezdte betelepíteni velük a Pismány-domb akkor még fátlan déli oldalát. Ráadásul most meg azt olvastam egy tudós könyvben, hogy két évezredes hagyomány folytatója vagyok a fáimmal: Szentendre környékén már a római hódítás előtti kelta őslakók oltották és pátyolgatták a kényes őszibarackfákat, tőlük tanulták e gyümölcs termesztését a római telepesek.
Nagyon messziről került el hozzánk a finom gyümölcs: Kínában már négyezer esztendővel ezelőtt termesztették és ju néven a hosszú élet, sőt az öröklét jelképeként tisztelték, Konfuciusz is így emlegette. Egy másik filozófus, Csing I-kin szerint pedig „aki a keserű magvú őszibarackfa gyümölcséből eszik, örök életű lesz”. Kínából ismeretlen módon jutott el Perzsiába, onnan valószínűleg Nagy Sándor idejében került a görög világba. A rómaiak ritka, értékes gyümölcsként termesztették: Vergilius a „mézédes őszibarackról” áradozik a Georgicában, Plinius viszont kesernyésen jegyzi meg, hogy csak a leggazdagabb római ínyencek élhetnek vele, mert „egyetlen darabjáért nem átallnak 30 sestertiust elkérni a boltosok”.
A római légiók kivonulása után Pannóniából hosszú időre eltűnt az őszibarack. Csak a XIV. században említik először írott források, mégpedig mindig csak „baraczk” néven, az „őszi” jelzőt csak sokkal később kapta, talán a sárgabaracktól való megkülönböztetés céljából. Mikes Kelemen írta először „őszi baracknak” a Törökországi levelekben. Akárhogyan is, a magyar kertészek már a régi időkben is kitettek magukért az őszibarack nemesítése terén. Konrad Gesner, a híres svájci természetkutató már a XVI. század derekán két híres, kiváló magyar nemesítésű őszibarackfajtát említ Woyssel drezdai kertjéről írva: a vérbarackot és Woyssel sárga duránciját. Idővel a termesztett fajták száma szépen szaporodott. Egy 1762-ből származó feljegyzés szerint 7 őszibarackfajtát termesztettek egy észak-magyarországi birtokon: a korai mandulabarackot, a nagy duráncit, a nagy kemény húsú tivolit, a nagy kopasz barackot, a nagy sárga mandulabarackot, a vérbarackot és a vörös tivolit. Azóta más nemes fajták is feltűntek és hazánk sok más részében is régóta vannak őszibarackosok. Több vidéken a filoxéravész után lendült fel az őszibarack termesztése, például az elpusztult budai szőlők helyén. Mint Bálint Sándor, a jeles néprajztudós írja A szögedi nemzet című művében, a Szeged környéki homokvilágban a homoki szőlők telepítésével egyidejűleg jelentek meg az őszibarackosok.
Az őszibarack - mint erre korábban utaltam - valójában nem is „őszi”, hiszen csaknem egész nyáron jelen van az étkezésünkben, különböző - korábban vagy későbben érő - fajtái révén. A világos húsú, zöldes héjú fajták a korábban érők: húsuk gyengéd ízű, finom textúrájú, aromás, dús levű, illatos. Nagyszerű dzsemek, sorbetek, kompótok, szufflék készülnek belőle, és persze kiváló asztali gyümölcs is minden étkezéshez. A későbben érő, sárga húsú őszibarackok nem annyira dús levűek, de kellemes ízük, finom aromájuk révén igen alkalmasak sütemények, lekvárok készítéséhez, valamint fehér húsok mellé és salátákhoz is.
Az őszibarack könnyen emészthető, a szervezet számára nagyon egészséges gyümölcs. Gazdag ásványi anyagokban és A, C, B valamint B2 vitamint is tartalmaz; cukortartalma mérsékelt: 100 grammonként 12 gramm. Mivel a legtöbb vitamint a gyümölcs héja tartalmazza, lehetőleg azzal együtt fogyasszuk. Ha viszont desszertek készítéséhez el akarjuk távolítani, mártsuk a gyümölcsöt 30 másodpercre forró vízbe, akkor a héj könnyen lehúzható.
Halász Zoltán
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.