Svájcban teljesen leállítottak egy atomerőművet, mert a hőség miatt túlságosan felmelegedett a környékbeli, a reaktorok hűtésére használt Aare-folyó vize – jelentette be a német határhoz közeli Beznauban működő létesítményt üzemeltető Axpo.
A két reaktorból álló erőmű első reaktorát kedden, a másodikat szerda este állították le.
Az Axpo felhívta a figyelmet arra, hogy a döntést nem biztonsági, hanem a környezetvédelmi előírásokkal összhangban hozta meg. Az előírások szerint, ha a víz túlságosan felmelegedett, akkor nem lehet a reaktorok által felmelegített vizet is a folyóba engedni.
Szerda este az Aare vize 24,6 Celsius-fokos volt az erőmű szomszédságában.
Az üzemeltető azt is hangsúlyozta, hogy a lépés nem veszélyezteti Svájc iparát és a háztartások áramellátását.
Az erőmű – amelynek egyik reaktorát 1969-ben, a másikat 1971-ben helyezték üzembe – egyike a világon még működő legidősebb nukleáris létesítményeknek.
Bár Svájc elkötelezte magát az atomenergia fokozatos kivezetése mellett, a korábban már üzembe helyezett erőművek működési engedélyét nem vonja vissza, ameddig a létesítmények megfelelnek a biztonsági előírásoknak. Az Axpo a tervek szerint 2032-ben és 2033-ban állítja le végleg a beznaui erőmű reaktorait.
Európa extrán nyomja a hőhullámot, már a francia politikába is beszivárgott
A légkondicionáló berendezés miatt pattant ki balhé a francia politikusok között. A francia jobboldali vezető „nagyszerű tervét” a légkondicionáló bővítésével kapcsolatban támadások érték, miközben Németországban rekordmelegre készülnek, de fulladozik Európa a hőségben. Mutajuk, hol, mi a helyzet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás