Magyarországon összesen 65 098 új személyautót helyeztek forgalomba az idei első hat hónapban, 4,3 százalékkal többet, mint 2024 hasonló időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). A szervezet szerint az év kezdeti hónapjai lendületesek voltak, különösen januárban és májusban tapasztaltak erős növekedést,
- az idei első hónapban 13,4,
- az ötödikben pedig 14,3 százalékkal több új autó került forgalomba, mint egy évvel korábban.
A február és június ugyanakkor visszafogottabb eredményeket mutatott, így az első félévben a piac stabil, de visszafogott bővülést ért el.
Az elektromos autók szegmensében továbbra is dinamikus növekedés tapasztalható,
- 12,2 százalékkal több elektromos járművet helyeztek forgalomba, mint 2024 első felében. Ennek hátterében elsősorban a támogatási rendszer áll, amely jelentősen ösztönzi az új, környezetbarát járművek vásárlását. Ez a támogatás és a folyamatosan bővülő modellválaszték is hozzájárul az elektromos autók iránti kereslet emelkedéséhez – jelezte az MGE.
A plug-in hibridek forgalomba helyezése ugyanakkor 2 százalékkal csökkent,
- az egyesület szerint ez arra utalhat, hogy a vásárlók egy része az állami támogatás hatására a tisztán elektromos hajtású jármű beszerzése mellett döntött.
Az idei első hat hónapban összesen 11 805 kishaszongépjárművet regisztráltak, míg tavaly ugyanebben az időszakban 13 311-et, ez 11,3 százalékos csökkenést jelent. A kishaszonjárművek piaca január kivételével minden hónapban alulmúlta tavalyi teljesítményét.
Az év első felében 2422 nagyhaszonjárművet helyeztek forgalomba, ami jelentős, 18,9 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A visszaesés hátterében a gazdasági bizonytalanságok és az emelkedő költségek állhatnak. A magas üzemanyagárak és a drágább finanszírozási lehetőségek miatt a vállalatok továbbra is inkább a meglévő járműpark fenntartására koncentrálnak, elhalasztva vagy mérsékelve a flotta megújítását – írta az MGE.
Az autóbuszok forgalomba helyezése 326-ra emelkedett, ami 17,3 százalékos növekedés, ennek oka azonban inkább az, hogy tavaly alacsony volt a forgalomba helyezett új buszok száma.
A motorkerékpárok piaca hosszú ideje tartó pozitív trend után torpant meg és esett vissza 6,6 százalékkal. Ugyanakkor egy ilyen mértékű visszaesés a piac normális működésének lehet a része, érdemes az év végi adatok alapján levonni a következtetéseket – jelezte az MGE.
Egészen elképesztő, ami a használtautó-piacon történik
A májusi adatok szerint több mint 50 százalékkal nőtt az elektromos autók iránti érdeklődés egy év alatt, és az áruk is csökkent. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra