Nem érdemes utólag vitába szállni a hajdani népszerű filmmel, amely szerint „Nem kell mindig kaviár”, de azért megjegyezhetjük: mindig nagyon jólesik. Akkor is, ha ízelítőnek fogyasztjuk olajbogyóval, fokhagymával, feketekenyérből készített „kanapén”, akkor is, ha meleg előételnek szervírozzák kaviáros sült krumpli vagy kaviárszószos spagetti formájában. De igazi ínyencfalat akkor is, ha kaviárral töltött palacsinta, avagy kaviáros lepény, „quiche” gyanánt jelenik meg az asztalon.
A kaviár évezredek óta az ínyencek kedvelt, drága és elegánsnak számító eledele. Az ókori görögök lakomáin virágokkal díszített tálakon, kürtszó közepette szolgálták fel. Trimalchio, a legendás római ínyenc ellágyulva regélt arról, hogy mily boldogság számára eltelni a „mennyei caviale”-val. Szélesebb körű népszerűségre azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban tett szert a kaviár, ahol a XV. században kezdte meg hódító útját az ínyencségek között. Magyarországon hajdan a kaviár nem külföldről származó finomság volt. A tokhalakból – amelyek ikrája a kaviár – szép példányok úszkálnak a Dunában, néha még a Tiszán is felúsztak Kisvárdáig és a Szamoson Szatmárig. A kifogott halak húsát besózták, rozmaringgal és citromhéjjal ízesítették, az ikrából pedig híres, jó sajtolt kaviárt készítettek, amely orsovai kaviár néven került a boltokba. Abban az időben Franciaországban a Garonne és a Dordogne folyókban is megéltek a tokhalak, ezekből nyerték a híres gironde-i kaviárt, ami Brillat-Savarint is szép szavakra ihlette Az ízlés fiziológiája című könyvében: „A tok tudvalevően tengeri hal. Nem is lehetne másként: az a bizonyos pikáns sós íz, ami a kaviárt jellemzi, a tengervízből származik. Mikor megkóstoljuk, mintha a tenger ízét éreznénk.” Valóban így van, a kaviár íze a tengert idézi, ám a tokhal az életének csak egy szakaszát tölti a tengerben. Amikor elérkezik az ívás ideje – sok más halhoz hasonlóan – a tokhal is a szelíd, édesvizű folyókba vándorol, ilyenkor kerül a halászok hálójába.
A legnagyobb testű tokhalféleség a viza. (A tokhal valójában nem egy fajt, hanem egy családot jelöl. A vizát nevezik az oroszok belugának. Más nyelvekben egyébként a beluga a sarki vizekben élő fehér delfin neve – a szerk.) A viza félelmetes küllemű, megnyúlt ormányú hal, amely tíz méter hosszúságúra is megnő, de a legtöbb példány ennél jóval kisebb. Ha sikerül elkerülnie a kaviárhalászok hálóját, 70-80 esztendeig is elél, sőt fogtak már százesztendős vizát is.
Az idők folyamán a tokhalak – sok más hallal együtt – meggyérültek, majd kontinensünk nagy részéből teljesen eltűntek. A vizának ma a Kaszpi-tó, e hatalmas beltenger, s annak is főként iráni partvidéke a hazája (Magyarországon 1957-ben fogták az utolsót). Innen származik a kaviár túlnyomó része – közel 98 százaléka. Kicsiny, a szükséglethez képest elenyésző mennyiségben halásznak tokhalat – és nyernek belőle kaviárt – egyes észak-amerikai folyókból.
Az ikrák súlya a teljesen kifejlett nőstény viza testsúlyának 10 százalékát is eléri. Egy három-négy mázsás viza így 30-40 kiló kaviárt is adhat. Tekintettel arra, hogy a kaviár igen értékes ínyencség, egy jó fogás jelentős bevételhez juttatja a szerencsés halászt.
Az osetra (régi magyar nevén sőregtok) valamivel kisebb testű tokhalféleség, mint a viza. Körülbelül 80–100 kilogrammos testsúlyt ér el, másfél-két méteres hosszúra nő meg. Minthogy kisebb a vizánál, az ikrái is kisebbek. Arról, hogy ízben, finomságban az osetra kaviárja hogyan viszonylik a vizáéhoz, később esik majd szó.
A harmadik, legkisebb testű tokhal a sevruga (magyarul színtok). Körülbelül 15-20 kiló egy kifejlett nőstény súlya, az ikrái jóval kisebbek még az osetráénál is. Hajdanában a sevruga kaviárja jóval olcsóbb volt, mint a vizáé, körülbelül a felébe került. Újabban azonban sokan rájöttek arra, hogy a sevruga kaviárja aromásabb minden más kaviárfajtánál, és sokan megkedvelték, keresik, aminek következtében az ára is emelkedett.
A negyedik tokhalféle a kecsege, az ebből származó ikra gyakorlatilag eltűnt a kínálatból. A beavatottak nagy bánatára, merthogy hajdan éppenséggel a kecsege adta a legfinomabb, legdrágább kaviárt, amelyet ezért „aranykaviárnak” hívtak és olyan keresett ínyencség volt, hogy állítólag a cárok asztalán ez szerepelt. Manapság csak nagyritkán fordul elő.
A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy létezik egy olyan kaviárfajta is, amely nem tokhalból származik. A lazac ikrája szép vörös vagy sötét rózsaszínű, íze, aromája egyaránt kellemes. Nem tartozik a „klasszikus” kaviárok közé, mert nem tokhalból származik, de sokan joggal kedvelik.
Halász Zoltán
Képalá:
Belugakaviár lazacpárnán Gundel módra
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.