Amióta a közelmúltban külön részleget kaptak a hangszerek a bécsi Dorotheumban – az európai szaktekintély Barbarossa Márkus János vezetésével –, fellendült a márkás zeneszerszámok forgalma, ezen belül a magyar mesterektől származóké is. (Nem véletlenül tartottak Budapesten korábban ingyenes szakértői tanácsadást, valamint értékbecslést rögtönzött helyszíni hangszerbemutató kíséretében, hiszen ez a beadók verbuválásának is jó módszere.) Most november 9-én 253 hangszert árvereznek az osztrák házban, közülük kilenc magyar eredetű. A legrégebbi egy ismeretlen alkotó 1850 tájáról való mesterhegedűje 2500–3600 eurós becsértéken. Pilát Pálról viszont tudjuk, hogy 1860 és 1931 között élt és alkotott Budapesten, műveit precízen szignálta és számozta; nem véletlenül startol a katalógusban „finom” jelzővel illetett mesterbrácsája (1912, Op.169) a legmagasabb ársávban, 6000–8400 euróról. (Mint a jól dokumentált katalógusból kiderül, e két magyar remeklés Paul Lumnitzer osztrák festőművész hagyatékából való, akinek híres kollekciója szétszóródott a második világháború alatt.) A XIX. század végéről való aláírás nélküli magyar mesterhegedű – a szó szoros értelmében tokkal-vonóval – 3000–3500 eurót ér, csakúgy, mint a huszadik század második felében Bécsben dolgozó Baranyai Ferenc 1987-es, illetve 1988-as mesterhegedűje. A Baden bei Wienben készített 1977-es Baranyai-példány a 2000–2800 eurós sávban szerezhető meg, Kudlik István kis mesterbrácsája az 1900–1910 közötti évtizedből tokkal együtt 2000–2500 eurót kóstál. A két sereghajtó egy kisméretű mesterhegedű „Ranga Lajos hangszerkészítő mester, Rákospalota” feliratú cédulával, eredeti tokjával, 600–700 euróért, illetve az amatőr Horváth Gyula 1986-os hegedűje tokkal és vonóval 400–500 euróért.