A miniszterelnök bejelentése alapján állami segítséget kapnak az első lakásvásárlók, az erről szóló döntés pedig már megszületett a legutóbbi kormányülésen. Az új támogatási program apropóján az ingatlan.com ismerteti a jelenlegi kínálatban elérhető első lakásvásárlók célkeresztjében lévő lakások árait. Az ingatlanhirdetési portál szakértői azt is bemutatják, hogy a 18-35 éves korosztály tagjai milyen lakóingatlanokat vásároltak az elmúlt években.
Az elmúlt 10 évben végbement áremelkedés miatt az ingatlantulajdonosok vagyonának értéke több mint háromszorosára emelkedett. A lakáspiacra lépést tervező fiatalok helyzete viszont egyre rosszabb lett: nekik egyre több pénzt kellett letenni az első lakásuk megvásárlásához, amit nem tudtak finanszírozni a meglévő ingatlanuk eladásából. Éppen ezért is időszerű kifejezetten az első lakásvásárlók számára a támogatási program elindítása
– hangsúlyozta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Kapcsolódó
2016-tól kezdve folyamatosan bővülnek azok a lakástámogatások, amelyeket családalapítás előtt igénybe tudtak venni a fiatalok, de nem mindenki volt abban az élethelyzetben, hogy élni tudjon velük. A KSH-adatokra hivatkozva Balogh László elmondta, hogy az elmúlt években a 18-35 éves korosztály tagjai adták a lakásvásárlók közel 30 százalékát. Budapesten és a vármegyeszékhelyeken elsősorban használt társasházi lakásokat és lakótelepi paneleket vásároltak. A fővárosban ez a két típus tette ki a fiatalok lakásvásárlásainak 82 százalékát, de a vármegyeszékhelyeken is 73 százalékos volt az arányuk.
A városokban és községekben már a használt családi házak tették ki a fiatalok vásárlásainak többségét 62 százalékos és 95 százalékos részaránnyal. A kisebb településen az alacsonyabb ingatlanárak miatt jobban elérhetőek a nagyobb alapterületű ingatlanok is fiatal korosztály számára, a legnagyobb problémát a nagyobb városokban jelentik a dráguló lakások. Nem véletlen, hogy az összes lakásvásárlóhoz képest a fiatalok nagyobb arányban vásárolnak panellakásokat, mivel ezeknek az ára negyedével alacsonyabb a hasonló nagyvárosi téglaépítésű lakásokéhoz képest.
Mennyibe kerülnek a 45 négyzetméternél kisebb lakások?
A megfizethetőségi kihívások a nagyobb nagyvárosokban kompromisszumokra kényszerítik az első lakásvásárló fiatalokat is, akik úgy tudnak a legjobban spórolni, hogyha kisebb alapterületű garzonlakásokba költöznek. Az ingatlan.com ezért megvizsgálta azt is, hogy mennyibe kerülnek az első lakásvásárlók célpontjába kerülő garzonok Budapesten és a vármegyeszékhelyeken.
A fővárosban a 2025 júniusában eladó 45 négyzetméteresnél kisebb használt társasházi lakások átlagos ára 55 millió forint volt az ingatlan.com adatai alapján, amiből a téglaépítésűek 56 milliót tettek ki, a panelek átlagára pedig 50 millió forint volt. A legolcsóbb garzonokkal a XXIII., XX. és XXI. kerületben találkozhatnak a vásárlók, ahol az átlagosan 32, 38 és 39 millió forintot kell fizetni ezekért az ingatlanokért. A legdrágább kerület a II. kerület, ahol a maximum 45 négyzetméteres használt garzonok átlagos ára 73 millió forint.
A vármegyeszékhelyek és egyetemvárosok közül Debrecen a legdrágább, ahol 45 millió forint az eladó használt garzonok átlagára. Győrben és Egerben 43-43 millió az átlagos ár, Szegeden és Székesfehérváron pedig 40-40 millió forintba kerülnek ezek az ingatlanok. A legolcsóbb vármegyeszékhelyek közé Salgótarján és Békéscsaba tartozik, ahol 14-21 millió forintba kerülnek átlagosan a 45 négyzetméternél kisebb használt társasházi lakások.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra