A Balatonnál a belépőjegyek ára sok helyen eléri vagy akár meg is haladja a kétezer forintot, több településen is akadnak olyan időszakok, amikor a strandokra ingyen vagy kedvezményesen lehet bejutni – írta a Pénzcentrum.
Nézzük a részleteket:
Balatonalmádi
- A négy fizetős strand, a Wesselényi, a Budatava, valamint a Káptalanfüredi nagy- és kisstrand mindegyike biztosít reggeli és esti ingyenes belépési lehetőséget. Minden nap 7 és 7:45 között díjmentesen lehet bemenni a strandra, délután négytől este hétig pedig már nem teljes árú jegyet kell váltani, hanem kedvezményes belépőt lehet venni, majd 19 és 22 óra között ismét ingyenes a belépés.
Alsóörs
- A fizetős strand reggel 8 óráig díjmentesen látogatható, majd este fél nyolctól ismételten nem kell jegyet váltani.
Balatonkenese
- Az Alsóréti fizetős strandon az esti időszakban biztosítanak díjmentes belépést. Itt a strand hivatalosan este nyolcig tart nyitva jeggyel, azonban nyári estéken egészen 23 óráig bent lehet maradni, így a 20 óra utáni belépés már nem igényel jegyvásárlást.
Balatonmáriafürdő
- A Gróf Széchényi Imre téri fizetős strand este hatkor zár, de az azt követő két órában, már ingyenesen látogatható a partszakasz.
Ezekben az időszakokban azonban a strandok szolgáltatásai – a büfék, vízimentők vagy zuhanyzók – nem feltétlenül működnek teljes kapacitással.
Az agyevő amőba betett a strandoknak
Elbizonytalanodtak a fürdőzők a párkányi agyevő amőba miatt, egyre kevesebben mennek az érsekújvári strandra, pedig egyre többet ellenőriznek. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv