A vételárról nem nyilatkozott a cég, de a felvásárlási pletykát először megíró Fortune szerint nagyjából 130 millió dollár (37,5 milliárd forint) cserélhetett gazdát - írta az Index.
Olyan szolgáltatásként kezdte a 2007-ben alapított Ustream, amellyel bárki ingyenesen tudott élő videókat streamelni, így megkönnyítette a például, hogy a felhasználók a helyszínről közvetítsenek egy-egy eseményről. Miután ez a piac egyre sűrűbbé kezdett válni, a Ustream terjeszkedni kezdett, és beindított egy fizetős, felhőalapú streamingplatformot is, amelyet már inkább cégeknek kínál - többek között olyanoknak is, mint a Facebook, az HBO, a Cisco, a Sony, a NASA vagy a Samsung.
A Ustream és az IBM most kezdett ismerkedni egymással, eddig is szoros együttműködés volt közöttük. Először 2014 áprilisában kötöttek megállapodást, eszerint a Ustream lett az első videoszolgáltatás, amelyet az IBM a felhőszolgáltatása piacterén elérhetővé tett. Még abban az évben bejelentették azt is, hogy integrálják a Ustreamet a Bluemix nevű nyílt, felhőalapú alkalmazásfejlesztési platformba. A mostani felvásárlással még szorosabb integráció válik lehetővé, így könnyebb lesz a külső fejlesztőknek olyan szolgáltatásokat építeni, amelyek kihasználják az élő videófolyam adta lehetőségeket - írta az Index.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Nézőpont: Csak a magyarok harmada bízná hazáját a Tisza-vezérre