Eleinte a Magyar Közút Nonprofit Zrt., majd később a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is kampányolni kezdett a közúti munkások testi épségéért. Ugyanis sem a munkavégzésre figyelmeztető, sem a sebességcsökkentésre utasító táblák, sem a terelők, sem pedig a sztrádák feletti információs táblák nem segítettek abban ,hogy kevesebb munkás sebesüljön meg. És a kampány sem ért sokat.
A 2000-es évek kezdete óta ugyanis minden évben meghalt munkavégzés közben egy közutas, többen pedig súlyos, akár maradandó sérüléseket szenvedtek.
Szimicsku László, a MKIF kommunikációs igazgatója szerint 2022 szeptembere óta 38 baleset történt az üzemeltetett utakon, azaz kéthetente egy. Ugyan egyik baleset sem volt halálos kimenetelű, Szimicsku szerint az autósok nem veszik figyelembe a KRESZ-táblák utasításait és sok szabályt nem tartanak be. Mint mondta, az egyik kollégájuk még most is kórházban van, de többeket is be kellett szállítani az elmúlt 18 hónapban – írja az Infostart.
A balesetek okai lényegében egytől egyig ugyanoda vezethetők vissza a lap szerint: nagy sebesség, figyelmetlenség, és a követési távolság be nem tartása.
Azonban úgy tűnik, hogy az MKIF megoldást talált arra, hogy a munkaterület előtt ténylegesen szabálykövetők legyenek az autósok: tavaly augusztusban kísérleti jelleggel az autóikra elől is és hátul is kamerákat szereltek fel, melyet nagy, jól látható táblákon, a jogszabályoknak megfelelően jeleztek ki.
Az eredmények drámaiak: a kamerás autók közül augusztus óta egy sem szenvedett balesetet.
Ezért bővítették a bekamerázott autók számát, és a projektet a jövőben is folytatni fogják.
Ezermilliárdokból bővítik a hazai úthálózatot
Tízéves útfejlesztési programot kezd meg a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Az MKIF 35 évre kapta meg az államtól a gyorsforgalmi úthálózat nagy részének üzemeltetési jogát. A vállalat 4000 milliárd forintból szeretné renoválni és bővíteni a hazai utakat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Meggyilkolták a hírhedt diktátor fiát, miután éveken át bujkált
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?