Filip Kuffa, a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára hétfőn a közösségi médiában azt írta, hogy minden egyes problémásnak minősített és szabályosan elejtett medve húsa fogyasztásra kerülhet.
Akik tovább szeretnék értékesíteni a medvehúst, például vendéglátóhelyek számára, azok kötelesek úgynevezett CITES-tanulmánnyal rendelkezni, amely azt igazolja, hogy teljesen legálisan lőtték ki az adott egyedet, és lehetővé teszi, hogy éttermek is kínálhassák a húsból készült ételeket – írja az MTI.
Filip Kuffa hozzátette: a folyamat teljesen törvényes, és minden érintett – a medvék elejtését végző szervezetek, illetve a medvehúst kínáló éttermek – a megfelelő engedélyek birtokában lesznek.
Többek felszólaltak a tervezet ellen. Marián Hletko, a Mi vagyunk az erdő (My sme les) nevű kezdeményezés aktivistája a Denník N-nek azt nyilatkozta, hogy ezzel a kijelentéssel az államtitkár beismeri, hogy a tárca lehetővé teszi a trófeavadászatot.
Számos civil szervezet feljelentést tett a minisztérium ellen, mivel a szlovák és az európai jogszabályok csak a konkrét problémás egyedek leölését engedélyezik, a tömeges kilövést nem.
Tavaly október óta 103 barnamedve kilövését engedélyezte a környezetvédelmi minisztérium, Filip Kuffa szerint eddig 23 példányt öltek le, és a további 350 állatot tervez a tárca kilövetni.
16 ezer forint lesz a medveburger, de jobb, ha siet
Az egyedülálló fogást bevezető étterem szerint ez egy olyan gasztronómiai célponttá válhat, amely népszerűvé teheti Romániát.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az