Az MNKH kereskedőházi partner iroda feladata, hogy elősegítse az exportképes termékkel, technológiával, szolgáltatással rendelkező magyar vállalkozások külpiacra jutását. Ennek érdekében meg kell határoznia azokat a szektorokat, piaci szegmenseket, amelyekben a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképesek lehetnek.
A szerződést a nyertessel az ajánlatkérő március 14-én kötötte meg. Ajánlatot tett még a Hungary Korea Trade Kft. és a Polar Consulting Group Kft. is.
Kapcsolódó
A Céginfo.hu adatai szerint a nyertes NFFKÜ Zrt. 2012-ben alakult 5 millió forint jegyzett tőkével. A magyar állam nevében a tulajdonosi jogokat a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. gyakorolja, de tulajdonos még a Vital Mamagement Tanácsadó Kft. is. A kapcsolati ábra a következő magánszemély tulajdonosokat jelöli meg: Váradi Imre László, Rónaszéki Gábor, Schultz Gábor, Tóth Béla Zsolt és Balej Endre. A társaság 2015-ös nettó árbevétele 40,2 millió forint volt, míg a mérleg szerinti eredménye 17,5 millió forintot tett ki.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás