A Bácska-Logistik Kft. már meglévő, négy kútfejes üzemanyagtöltő állomásának bővítéseként megépülő új töltőállomása kifejezetten a tehergépjárművek gyors és hatékony kiszolgálását teszi majd lehetővé. A mostani benzinkút ugyanis elérte kapacitásának maximumát, ami növelte a várakozási időt a tankolók számára, ezért vált szükségessé a személy- és teherforgalom kiszolgálási helyének szétválasztása - idézi a társaság közleményét az MTI.
A beruházás munkálatai májusban kezdődtek, és várhatóan 2023 októberéig tartanak majd. A társaság a Jánoshalmi úton lévő telephelyét 2,5 hektár területtel bővítette, itt kap majd helyet pályázaton kívüli fejlesztés keretében egy bányászati gépek gyártására alkalmas 1200 négyzetméteres csarnok.
A Bácska Logistik Kft. 2010 óta foglalkozik kavicsbányászattal és beton, valamint aszfaltgyári alapanyagok gyártásával, szállításával és értékesítésével. Dél-Magyarország egyik legnagyobb ásványi alapanyagellátó cégeként saját alapanyagokból gyártják a késztermékeket. A Bácska Stone brand név alatt gyártott betontermékeik forgalmazását 2021 júniusában kezdték meg. Kezdetben szürke alaptermékeket gyártottak, de a folyamatos termékfejlesztéseknek köszönhetően 2022 második felében termékkínálatuk már színes termékekkel is bővül, és szintén ebben az évben elérhetővé válnak ECO Stone brand név alatt az újrahasznosított inert hulladékokból gyártott útépítési szegélyköveik és mederburkoló lapjaik is.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a közel száz munkavállalót foglalkoztató bajai Bácska-Logistik Kft. nettó árbevétele tavaly 4,75 milliárd forint, egy évvel korábban pedig 3,95 milliárd forint volt. A vállalkozás 2021-ben 312 millió nyereséggel zárt, 2020-ban 388 millió forint volt az adózott eredménye.
Legolvasottabb
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Hideg zuhany az ünnepekre: oda a jólét, a „perverz” megszorításokat pedig mind elszenvedjük
Rendkívüli bejelentés: Leó pápa a Vatikánba hívatta a bíborosokat
Bosszantó: ezért fizet többet a fűtésért, miközben nem is melegszik fel a lakás
Nem viccelt Trump: ez történt a tengeren a drámai bejelentése után
Mínuszban az alkoholbiznisz: háromszor többe kerül, mint amennyit az állam keres rajta
Személyi következménye lett a kitudódott vezetői fizetéseknek a HUN-REN-nél
Megint a románok tettek keresztbe: füstbe ment az MVM Csoport biznisze