Az ügyfelek inkább tarifálnak, mint szerződnek
Azt is tudni kell, hogy az online alkuszok rendszerén jóval többen végeznek tarifálást, mint akik végül valóban szerződést is kötnek rajtuk keresztül. Ez azt jelenti, hogy nagyon sokan csak a díjak összevetésére veszi igénybe e cégek rendszerét, majd maguk kötik meg a kiválasztott biztosítóval a szerződést.
Novemberben indul a harc
Mindazonáltal az online alkuszok térnyerését jelzi, hogy a novemberi kampányidőszak mellett az évközi kgfb-kötések száma sem elhanyagolható. Mint Rácz István elmondta, az idei év első 11 hónapjában megkötött szerződések a teljes éves állomány 10-15 százalékát teszik ki, míg korábban mindössze egy-két százalékos volt a részesedésük. A biztosítóknál egyébként jelenleg is folyik a tarifatáblázatok kidolgozása, s a következő hetekben véglegesítik azokat. A felsővezetés által jóváhagyott díjak várhatóan október közepére várhatóak, s ezeket a hónap végéig kötelesek megjelentetni a társaságok. Ezt követően, novemberben indul a " kötelezőharc".
Letolják-e a gatyát?
Az idei tarifákat firtató kérdésünkre válaszolva Rácz István elmondta, átlagosan 3-5 százalékos átlagos díjemelés várható. Ettől persze még lehetnek olyan biztosítók, amelyek "letolják a gyatyájukat", és így próbálnak piacot nyerni - ahogy azt az elmúlt évek is mutatták. Rácz István kiemelte, mivel rengeteg szempont alapján történik a díjszabás, így az egyénre szabott konstrukciókból kell kiindulni, majd azokat összevetni. A szakember becslése szerint a nagyjából 130 milliárd forint díjbevételű kötelező felelősségbiztosítási piacon körülbelül 25 milliárd forintot takaríthatnának meg az ügyfelek, ha mindannyian a legolcsóbb terméket választanák. Hasonló mértékű díjemelésre számít Haraszti Zsolt is, szerinte a biztosítók átlagosan az inflációval nagyjából megegyező mértékben emelik díjaikat. (Az elemzők 3,5 százaléknál magasabb éves átlagos inflációt jósolnak.) Mindazonáltal a nagyobb díjemelés is indokolt lehet, egyebek mellett az alkatrészek árának növekedése miatt. Az szinte biztosra vehető, hogy várhatóan nagyot szórnak az árak - tette hozzá.

Szegmentálás, lojalitás
Elképzelhető, hogy a biztosítók tovább szegmentálják a piacot, ami még bonyolultabbá teszi majd a választást. Haraszti ennek kapcsán azt a példát hozta fel, hogy eddig volt az 1500-2000 köbcentiméter közötti motorkategória, de lehetséges, hogy az idén már külön tarifa vonatkozik majd az 1,6-1,7 vagy az 1,8-1,9 literes aggregáttal szerelt gépkocsikra. Emellett persze lehet kor és terület alapján is szétválasztani a tarifákat. Arra is lehet számítani, hogy a biztosítók az idén nagyon komoly lojalitásprogramokat indítanak a már biztosítással rendelkezőknek: a cascót és a kötelezőt együtt kötőknek jelentős kedvezményeket próbálnak adni. Ez jelenti ugyanis az egyetlen megoldást, hogy felvegyék a versenyt az "egytermékes" biztosítókkal, biztosítási egyesületekkel szemben.
Az ár a fontos
A kötelezős ügyfeleknek az ár legfontosabb, a minőségi szolgáltatás nem nyom annyit a latban, hogy ezekért többet fizessen az adott ügyfél. Haraszti a Netrisk által készített felmérés adatai alapján elmondta: arra a kérdésre, hogy melyik fontosabb a minőség vagy a díj, szignifikáns különbség mutatkozott utóbbi javára.
Casco lesz a következő sztártermék?
Rácz István felhívta a figyelmet arra, hogy eddig a kötelező volt a sztártermék, de a casco-konstrukciókban is komoly fantázia van. Jelezte, a kötelező biztosításnál éves szinten 20-30 ezer forintot lehet megtakarítani a legolcsóbb szerződés kiválasztásával, míg a cascónál nagyságrendekkel többet lehet spórolni. Egy 1600 köbcentis motorral szerelt Opel Astra esetében akár 100 ezer forintos különbség is adódhat. "Ezt látniuk kell az ügyfeleknek, ebben segítenek az online alkuszok, s a felismerés nyomán várhatóan lendületet kaphat ez a szegmens" - fogalmazott. További segítség, hogy a portálokon szolgáltatás összehasonlítást is találunk, tehát ár/érték alapján választhatunk.
Termékek, amelyeknél nem az ár az első
A lakás- és utasbiztosításoknál nem az ár dominál, Haraszti tapasztalatai szerint utóbbi biztosítástípusok esetében jóval többet nyomnak a latban többletszolgáltatások. Igaz, ez azzal is magyarázható, hogy az ominózus a biztosítások jóval kisebb kiadást jelentenek az ügyfélnek. Egy lakás biztosítása éves szinten átlag 25-30 ezer forintban megáll, az utasbiztosításoknál pedig alkalmanként 3-5 ezer forintos költségről beszélhetünk, vagyis kicsi a különbség a különböző tarifák között, így érthető a minőség fontossága.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Hadrendbe álltak Orbán békeharcosai, totális blokád jöhet a csütörtöki EU-csúcson

Putyinéknak semmi se szent? – megtámadták a baltiak energiaellátását

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

Varga Mihályék lengyel kollégái sem izgulnak az euró miatt – mondjuk ők jobban is állnak
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Emelkedett a kincstárjegyek átlaghozama

A kínaiak lepipálták a Teslát, világra szóló fejlesztést jelentett a BYD

Az orosz katonai hírszerzést sejtik az IKEA felgyújtása mögött

Ukrajna a békemegoldásért kész fellazítani az orosz szankciókat
