Hétfőn nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, de a keleti országrészben még a nap döntő részében derült marad az idő. A nap első felében főként a Dunántúlon, majd délutántól, késő délutántól már az Északi-középhegységben és a Duna-Tisza közén is előfordulhat eső, záporeső, zivatar. Az északnyugatira forduló szél egyre nagyobb területen erőre kap, zivatarok közelében viharos széllökések is előfordulhatnak.
14 vármegyére adtak ki figyelmeztetés a várható zivatarok miatt, köztük négy nyugatiban felhőszakadásra is számítani lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 29 és 34 fok között alakul, a Dunántúl északnyugati, nyugati felében azonban 22, 28 fok valószínű. A hidegfront keletebbre helyeződésével keleten is visszaesik a hőmérséklet. Késő este 18, 26 fok valószínű - közölte a HungaroMet.
Kedden a napos-gomolyfelhős időben északon, az Alföldön és a középső tájakon elszórtan kialakulhat futó zápor, esetleg zivatar, de kora estére várhatóan mindenhol megszűnik a csapadék. Sokfelé élénk, erős lesz az északias szél. Hajnalban 12 és 20, délután 25 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán napos-gomolyfelhős időben lesz részünk. Csapadék sehol sem várható. Ezen a napon csak helyenként élénk lesz a légmozgás. Délutánra 27 és 33 fok közé melegszik a levegő.
Csütörtökön az ország nagy részén sok napsütésre van kilátás, de egy gyenge hidegfront hatására az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből északkeleten és nyugaton elszórtan egy-egy futó zápor, esetleg zivatar kialakulhat. Feltámad az északnyugatira forduló szél. A legmelegebb órákban 28-35 fokot mutathatnak a hőmérők.
Pénteken napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Az élénk, erős északias szélben 24-29 fokot mérhetünk - olvasható az Időkép előrejelzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol