A 122 éves almamelléki kisvasúton teljesen felújították a vasúti pályát, új kültéri, fedett váróteremet hoztak létre és a vasútállomás épületében a kiállító teret is újragondolták.
Tavaly év elején zárt be egy időre a Zselici Csühögő, mivel az almamelléki kisvasút pályája az elmúlt évtizedek alatt erősen elavult – írta nemrég a Bama.
"Az első ütemben az állomás épülete újult meg, majd tavaly elkezdődött a pálya korszerűsítése, felújítása, amelyre a kormánytól 340 millió forint támogatás kaptunk, ehhez 70 millió forint önrészt biztosított a Mecsekerdő Zrt"
– említette lapnak az ünnepélyes átadó előtt Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója.
Az ünnepélyes átadón ott volt Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős államtitkár is, aki az
Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen
című kalotaszegi népdalt énekeltette a közönséggel. Az államtitkár beszélt arról is, hogy idén a Zselic csodálatos területét népszerűsítik, illetve kiemelte, hogy az induló kerékpáros vándortábor is a Zselic gyönyörű dombjai között halad majd.
A hat kilométeres szakaszon mintegy 25 percen át kanyargó szerelvényeivel a “Zselici csühögő”, hivatalos nevén az Almamelléki Állami Erdei Vasút az ország két 600 milliméteres nyomtávú kisvasútjának egyike; a másik a Börzsönyben, Kemencén található. Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár-Szigetvár vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat.
Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózat elsősorban az itt kitermelt fa nagyvasúthoz szállítására szolgált, de komoly személyforgalmat is bonyolított, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába.
A hétvégén és ünnepnapokon 10 és 16 óra között közlekedő turistalátványosság menetrendjéről, illetve a jegyárakról a www.mecsekerdo.hu oldalon lehet tájékozódni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló