Orbán Viktor tájékoztatása szerint eredményre vezetett a magyar-osztrák-szlovén-horvát fellépés, a Brüsszelben elfogadott uniós megállapodás szövege kimondja: egy korszak befejeződött, a Nyugat-Balkánon keresztül vezető migrációs útvonalakat mostantól lezártuk.
A megállapodás értelmében az embercsempészek üzleti modelljét meg kívánják törni, ami azt jelenti, hogy ők "hiába is állapodnak meg a migránsokkal, nem fogják tudni teljesíteni a vállalásaikat, mert nem engedjük a migránsokat keresztülvonulni a Balkánon" - fogalmazott a miniszterelnök. Ez nehéz helyzetet idéz elő Görögországban, hiszen nagyon sokan ott ragadtak és ott ragadnak, ezért az uniós tagállami vezetők azt vállalták, hogy segítenek Görögországnak a megnövekedett terhek viselésében.
Ezért nem született döntés
Orbán azt is elmondta, hogy nem született megállapodás a törökökkel, mivel ők négy nagyon nehéz kérdéskört érintő javaslattal álltak elő. Az uniós tagországok vezetői úgy ítélték meg, hogy azok túlságosan nehéz kérdések ahhoz, hogy egy délután alatt igent vagy nemet lehessen rájuk mondani. Ezért felhatalmazták Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, hogy folytasson tárgyalásokat Törökországgal arról a javaslatról, amelyet a hétfői tárgyaláson előterjesztettek.
Orbán szerint, meghatároztak néhány olyan elvet, amelyek a tárgyalások kiindulópontjai lehetnek. A tárgyalások eredményeiről a következő, jövő heti uniós csúcsértekezleten egyeztethetnek a tagországok vezetői.
Jogfenntartó nyilatkozatot tett Magyarország
A török megállapodás részleteiről Orbán újságíró kérdésre válaszolva elmondta, hogy Magyarország élesen ellenzi azt az EU-Törökország megállapodás szövegében szereplő utalást, amely szerint Törökországból embereket kellene behozni Európába. Szlovákiával közösen jogfenntartó nyilatkozatot tett Magyarország, amelyben kimondták, hogy a szöveget nem tudják támogatni. Ennek oka az, hogy perlik az unió korábbi döntését, amely a migránsok áthelyezésére vonatkozik.
Magyarország továbbra sem ért egyet a kötelező betelepítési kvóta egyetlen eddig elfogadott módszerével sem, ezért támogatta azt a lengyel indítványt is, amely kimondja: semmilyen megállapodás a törökökkel nem eredményezheti azt, hogy az eddigi áttelepítési, áthelyezési és betelepítési mennyiségen felül újabb kötelezettségek jöhetnének létre - közölte Orbán.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!

Építkezni akkor, amikor mások kivonulnak (x)
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Moszkva ajánlatot tett Ukrajnának, a dátum is megvan

Baráti üzletembernél nyaralgatott a miniszterelnök, az ellenzék a fejét követeli

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Tesznek a szankciókra, rámozdult a világ az orosz dízelre

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Keményen odaszólt Matolcsy az Állami Számvevőszéknek

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken
